Egy tanítóképző a múltból

Merényletet kísérelt meg Ferencz József császár ellen 1853-ban egy libényi szabólegény. A sikertelen próbálkozás, s a császár megmenekülése hírére a korabeli méltóságok több fogadalmat is tettek. Ezek egyikeként Királyhegyi Farkas Ferenc, fehérvári nagyprépost nőnevelő intézet alapítását fogadta meg. Ennek történetét dolgozta fel, s adta közre Gulyás Antal, a Fejér megyei Levéltár kiadványában.

A merénylet - legalábbis úgy tűnik a régi történetből - csak apropója volt az intézetalapításnak, hiszen az 1851 óta Királyhegyi előnevet használó egyházi férfiú már 1842-ben 30 ezer forintot és egy épületet ajánlott fel nőnevelő intézet céljaira. Akarata szerint azonban csak 1864-ben bekövetkezett halála után nyitották meg a Ferencz József Nőnevelő Intézetet. A Szatmári Irgalmas Nővérek vezetésével ebben az évben harmadik és negyedik elemi iskolásokkal kezdték a tanítást. 1870-ben elemi iskolai képzést is indítottak. Az intézményben 1893-ban pedig leány polgári iskola kezdte meg működését.

1919-ben már párhuzamos osztályok is megjelentek az iskolában, 1921-ben pedig megnyílt a három évfolyamos továbbképző ipari tanfolyam, amelyet 1923-ban ipariskolának minősítettek. Az intézmény igazi fejlődése, a tanítónőképző megvalósítása viszont 80 évvel ezelőtt, 1927-ben alapozódott meg. Ekkor a Zsigray-telken új iskolai épületet emeltek. Az intézet kebelén belül a polgári iskola épületében 1928-ban elindult a tanítóképző osztály. Ez a folyamat teljesedett ki 1930-ben, amikor az úgynevezett Zlinszky-házat kisajátították, s abban megnyílhatott a tanítóképző intézet.

Az első tanévre negyvenen iratkoztak be, közülük 13 helybeli, 8 megyebeli, 19 megyén kívüli, s volt egy bécsi illetőségű, német anyanyelvű diáklány is. Harmincheten tettek osztályozó vizsgát, egy növendék évközben meghalt, kettő kimaradt. A szülők társadalmi hovatartozása: középbirtokos, kisbirtokos, kisiparos, nagykereskedő, kiskereskedő, közlekedési tisztviselő, köztisztviselő, tanár, tanító és egyéb értelmiségi, katonatiszt, altiszt, háztulajdonos. A nem helybeliek egy része más, módos családoknál lakott, míg tizenkettejük az intézmény internátusában.

A tanításban a gyakorlati ismeretekre tették a hangsúlyt. Például keményítő készítése burgonyából és búzából, fonalvizsgálat (gyapjú, gyapot, kender, len, selyem), szőlőcukoroldat erjesztése, fertőtlenítőszerek, háziszerek készítése (sósborszesz, fogpor, fogkrém, szájvíz, lisoform), gyertya, tinta, cipőkrém készítése szerepelt a tantervben. Szemléltető és kísérleti eszközök készítését is megtanulták. Méterrudat, mérleget, elektromos ingát, leydeni palackot "gyártottak". A háztartási ismereteket is elsajátították: gyümölcsök, zöldségfélék konzerválása, savanyítása, birsalmasajt, likőrök készítése, sütemények, háromfogásos ebéd készítése szerepelt például az anyagban. Megtanulták a nagytakarítást, a fémtárgyak tisztítását, gyakorolták az edénymosogatást. A mosókonyhában mostak, ruhát hajtogattak, mángoroltak és vasaltak. A kertben ástak, kapáltak, gereblyéztek, gyomláltak, magot vetettek, palántáztak. Az elméleti pedagógiai tárgyakat rendszeres hospitálással egészítették ki, amelyet az intézmény gyakorló elemi iskolájában végeztek.

Az első tanítónőket 1935-ben bocsátották pályájukra, s az ekkor kezdődő tanévben már 178 volt a hallgatók létszáma, amelyből 49-en laktak internátusban. Az élet ezek után a kitaposott úton haladt, hiszen a képzés minden elemét már alkalmazták, átélték.

A második világháború szele először 1943-ban csapta meg az intézményt. Az 1943-44-es tanév csak november elsején kezdődött, s már 1944. április elsején befejeződött. Jellemző, hogy e csonka tanévben is 13 légiriadó szakította meg az oktatást. Még ennél is rövidebb volt az 1944-45-ös tanév, mert az október 15-én hatalomra került nyilas kormány végleg bezáratta az iskolákat. Az itt - a Margit vonal mentén - hullámzó front miatt a város a tanév során többször cserélt gazdát és sok kárt szenvedett. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének rendelete előírta az iskolák mielőbbi megnyitását, meghatározta a rövidített tanév nevelési és oktatási célkitűzését, az utolsó tanítási napot, az évvégi összefoglalások és a tanévzárás rendjét. A mindössze két hónapig tartó tanév július közepén ért véget. A tanulók száma 180-ról 136-ra csökkent, de az oktatás egy darabig még a régi mederben folytatódott.

Az 1948-49-es tanévtől kezdve az iskolát államosították. Az iskolarendszer szocialista átalakítása során az intézményből úgynevezett pedagógiai gimnázium lett. De mivel kevés volt a tanító, visszaalakultak. Az 1952-53-as évben újabb változás következett be a tanítónőképző életében. Az 1930-ban kialakított helyéről az Ady Endre út 17. szám alá költözött az iskola. 1954-ben ismét felmerült az egységes tanárképzés gondolata, amely előre vetítette a tanítóképző megszüntetését. Tekintet nélkül a növekvő érdeklődésre, korlátozott számban és csak fiúkat vettek fel az iskolába. 1955-56-ben a megszűnő Sárbogárdi Tanítóképző III. és IV. osztályát Székesfehérvárra helyezték.
Később az oktatásüggyel foglalkozó országos vezetők javaslatot kértek a tanítóképzés megreformálására. Az intézmény vezetői nagy lelkesedéssel állították össze a részletes tantervet, de a háttérben már folyt a felszámolás előkészítése. A Művelődési Minisztérium a 32300/1959. III. sz. utasítása végleg megszüntette a tanítóképzőt Székesfehérvárott.