Kádár Béla és az impresszionizmus

Kádár Béla előadása előtt Vértes András, a konferenciát szervező GKI elnöke megjegyezte, hogy az akadémikus beszédének szép, irodalmi címe van: Fény, árny és homály a magyar gazdaságban. Kádár beavatta a hallgatóságot ennek okába: október a látás hónapja volt; valószínűleg ezért adott a legtöbb előadó ezzel kapcsolatos címet, mint az előbb említett Fény, árny és homály vagy az Antiinflációs csőlátás és a Félperifériától félperifériáig. Előadása után a kérdező professzorok, kutatók (Bod Péter Ákos, Fazekas Károly, Karsai Károly és Török Ádám közgazdászok) egyike fel is tette neki a kérdést, hogy saját, impresszionista címe mellett teszik-e neki Gyurcsány Ferenc posztmodern (a kör négyszögesítése) gondolata is. Kádár Béla kifejtette, hogy konzervatív ember lévén nem a posztmodern híve; inkább marad az impresszionizmusnál. Valamint, az előadások címei szimbolikájának elemezgetését tovább fokozva felhívta a figyelmet arra, hogy a látás fogalomköre mellett a közlekedés (cikkek, cakkok, utak, útvesztők, alagút) is megjelenik.

A fény

Irodalmi jellegű fejtegetései után az MKT elnöke megkezdte beszédét. A balsors-felfogás szerinte is helytelen (ahogy a miniszterelnök sem hisz a „magyar átokban”), sőt, a magyar történelemben 1993-1994 óta sosem volt olyan hosszabb időszak, amikor a gazdasági felzárkózás feltételei ilyen jók lettek volna: az erőforrás-szerzési feltételek megjavulnak és az EU dél-keleti irányú bővüléséből is előnyei származhatnak az országnak. Ha Magyarország nem is halad „fényes ösvények alatt”; történelmi összehasonlításban a feltételek kedvezőek.

Az előelőadás címében szereplő „fény” a jó teljesítményeket jelöli: eredményeink nemzetközi összehasonlításban is jelentősek – ezek elsősorban a külgazdasági szférában alakultak ki. 2006 volt az első év 1937 óta, mikor Magyarország aránya a világexportban meghaladta a hatvan évvel ezelőtti színvonalat. A tőkepiaci integrálódásban még ennél is jobb eredményeket mutatunk: a tőkevonzási képesség terén a világátlagnál jobb eredményeket produkálunk: világátlagban egy főre kétezer dollár működőtőke-befektetés, a volt szocialista országokban ez háromezer, Magyarországon pedig nyolcezer. Ezeken a területeken tehát „fényesen állunk” Kádár Béla szerint.

Az árnyék

A „fény” után az „árnyék” következett az előadásban; azaz, azok a területek, melyeken vannak még hiányosságaink. Ilyen például az államháztartási egyensúly megteremtése, melynek összefonódó gazdasági, politikai és társadalompszichikai összetevői vannak. Magyarországon 1956 sajátos reakciójaként a hatalom a legitimációt fogyasztásbővüléssel akarta elérni. Így hazánkban egy sajátos „szenvedélybetegség” alakult ki, melynek következtében a társadalom és a politika is kötelezőnek érzi a túlelosztást. A tavalyi évig ez a szenvedély korlátlanul tombolhatott, mikor is elkezdődött az „elvonókúra”. Az államháztartási hiány az alacsony jövedelemtermelő képesség és a magas felhasználási igény egyre táguló réséből fakad. A rendszerváltás óta a magyar GDP egyharmadával nőtt, és ez a növekedési dinamika közepesnek mondható; tehát ez még önmagában nem jelent leszakadást vagy teljesítményromlást. Azonban, rés alakult ki a kis- és nagyvállalatok, a városok és a falvak, valamint egyes lakosságcsoportok jövedelmi színvonala között. Az elmúlt négy évben négy százalék volt a GDP és hat százalék a fogyasztás; ilyen struktúrájú növekedést egy ország sem tud racionális gazdaságpolitikával fenntartani – itt nyilvánvalóan egy töréspontnak kell bekövetkeznie.

Mi lehet a jövedelemfelvevő képesség alacsony szintjének oka? Mai társadalmunkban – és itt az akadémikus visszatért a közlekedés fogalomköréhez – a haladás az üzemanyagtól is függ, és ez az „üzemanyag” esetünkben a humánpotenciál. Ennek a teljesítménye pedig a képzettségtől, az értékrendtől, a külső irányítástól és az egészségügy állapotától függ. Ha az egy főre jutó GDP-t és a jövedelmek színvonalát nézzük, akkor a magyar gazdaság az uniós átlag hatvanegy százalékához zárkózott fel tavaly – azaz, Európán belüli felzárkózás van; habár világviszonylatban valóban leszakadásról beszélhetünk. Emellett a százalékos arány mellett kevéssé érthető, hogy a humánpotenciált tekintve ennél nagyobb lemaradás tapasztalható. A kutatásfejlesztési ráfordításokban nem érjük el az uniós átlag ötven százalékát, az élethosszig tartó képzésben részesülők számát illetően szintén ötven százalék alatt vagyunk. A képzési struktúrát, valamint a műszaki és a természettudományos képzésben részesülők arányát nézve sem a legjobb a helyzet.

Ez egy nagyon fontos probléma. Az is lényeges, hogy ez a munkaerő milyen értékek, milyen hajtóerő nyomán működik; ugyanis manapság hazánkban az ifjú generáció tagjai körében az értékek rangsorában igen előkelő helyen áll például a közvetlen haszon, míg a hagyományos értékek mint a megtakarítás, a tisztesség igen hátul állnak. Az előadás ezen pontján Kádár Béla viccesen megjegyezte, hogy „a vezető érintése mindig is veszélyes volt; ma Magyarországon a vezetés érintése is az”. Nem csak az államigazgatás, hanem a vállalatvezetés, a pártirányítás és az intézményműködtetés is igen homályosan érzékelhető és tetten érhető.

A homály

El is jutottunk a harmadik impresszionista fogalom, a homály kifejtéséhez. Az MKT elnöke szerint ha az értékrend kiürül, az ember élete céltalanná válik, a stressz megnövekedik, és ez mindenféle testi-lelki bajokhoz vezethet. Ötven évvel ezelőtt az egészségügyi mutatók szempontjából sok mai uniós tagországot megelőztünk, most pedig a sereghajtók közt vagyunk. Az intézményes reformok nagyon fontosak, de az intézményeket emberek működtetik; így, ha az emberi minőség silánnyá válik – és egyesek ezt a silányulást valamilyen bizarr módon a progresszió jelének vélik, ezt tapasztalhatjuk például az egyetemi oktatásban is -, akkor a felzárkózási esélyeink nem lesznek túl kedvezőek. A magyar lakosság alacsony fokú gazdasági aktivitásával kapcsolatban nem elsősorban foglalkoztatási, hanem foglalkoztathatósági problémákról van szó: arról, hogy egészségügyi, értékrendi, képzettségi, motivációs szinten ez a munkaerő nem igazán vonzó.

A magyar gazdaság „homályos ügyei” közé tartozik az az alcímben idézett kérdés is, miszerint „Ki fogja leszállítani Magyarországot a fogyasztói vágy villamosáról?” Irodalommal kezdtünk, fejezzük is be azzal, valamint egy kis összegzéssel: tehát, amíg nem szállunk le arról a bizonyos villamosról, azaz, a fogyasztásunk jóval meghaladja a bevételeinket, addig az ilyen-olyan programok és csomagok sem tudják helyrepofozni a költségvetésünket.