2024. április 19. - Emma

Egy bizottsági ülés testközelből

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Külügyi Bizottság keddi ülésén többek között beszámolt a NATO folyamatos megújulásáról, Magyarország külföldi szerepvállalásairól, és ha már ott volt, vitázott egy kicsit az ellenzékkel is, a végén pedig még egy kérdés
2007. november 13. kedd 19:00 - Pór Károly
A Külügyi Bizottság keddi nyilvános ülése úgy kezdődött, ahogy az ilyenkor általában lenni szokott. A meghirdetett tízórás kezdés előtt negyedórával csak néhány lelkes sajtómunkatárs lézengett a teremben – köztük én is – akik abbéli félelmükben, hogy esetleg két biztonsági kapu fogságágában elmulasztanák a bizottság meghívott vendégének, Szekeres Imrének legelső szavait, már ideje korán átverekedték magukat a Tisztelt Ház biztonsági labirintusán, és így már a kávékiöntés idejére a terembe értek. Ami egyébként nem hátrányos, hiszen egy előreláthatóan több órás bizottsági ülés előtt nem árt némi lélekjelenlét-erősítőt magunkhoz venni, amennyiben végig szeretnénk hallgatni az érdekfeszítő megszólalásokat.

Annak ellenére, hogy a kívülálló, hétköznapi emberek számára manapság a honvédelem az egyik legunalmasabb téma, mert mindenről szól, csak hagyományos értelemben vett védelemről nem (a honvédelmi miniszter is elmondta, hogy egy NATO, illetve NATO tagállam elleni közvetlen támadás a közeljövőben szinte kizár), Szekeres Imre honvédelmi miniszter rámutatott jó néhány érdekességre a NATO szerepének folyamatos változásáról. Ez a jelenlegi szervezet ugyanis már közel sem az, amelyhez 1999-ben csatlakoztunk, és pláne nem ugyanaz, mint mondjuk volt 20 éve –mondta a miniszter. Jelenleg ugyanis a NATO számára már az is problémát okoz, hogy a potenciális veszélyforrásokat meghatározza, márpedig amíg nem tudjuk, ki, vagy mi az ellenség, addig védekezni is nagyon nehéz. Az mindenesetre tény, hogy vannak bizonyos területek, melyek korábban szóba sem kerültek, mára viszont kiemelt fontosságúvá váltak. Ilyen például az energiabiztonság, a vegyi fegyverek elleni védelem, vagy az informatikai védelem kérdése.

Szekeres Imre mindemellett kiemelte, hogy a NATO-nak bizonyos közös érdekek, és értékek védelmében is fontos szerepet kell játszani, és ilyen közös érdeknek nevezte az afganisztáni rendezés kérdését. Afganisztánnal kapcsolatban kifejtette, hogy jelenleg ez a NATO legnagyobb szerepvállalása, éppen ezért jelzésértékű, hogy ebben a misszióban hazánk is aktívan részt vesz. Ugyanakkor Szekeres azt is kiemelte, hogy Afganisztánban végső megoldás csak az afgánok közreműködésével születhet, helyettük senki sem tudja megoldani a problémákat. Az afganisztáni szerepvállalás kérdése egyébiránt azon kevés pontok közé tartozik a mai magyar politikai életben, melyeben az ellenzék és a kormány is egyetért. Ezt kifejezte a bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt is, akit aztán sűrű köszönetmondások közepette körül udvaroltak a bizottsági tagok.

Szekeres a NATO-val kapcsolatos kiselőadásában beszélt még a balkáni helyzetről és Koszovóról. Kiemelte, hogy Koszovó helyzetével kapcsolatban decemberben születhet döntés, és a NATO minden eshetőségre föl van készülve. Szekeres azt is hozzátette, hogy Magyarország a balkáni, kiváltképp a koszovói stabilitás fenntartásához is hozzájárul - Olaszországgal, és Szlovéniával együttműködve – hiszen jelenleg is 600 magyar katona tevékenykedik Boszniában illetve Koszovóban.

A miniszter szót ejtett továbbá az Egyesült Államoknak a Csehországggal és Lengyelországgal folytatott rakétavédelmi tárgyalásairól, valamint Fehéroroszország és Ukrajna stratégiai szerepének felértékelődéséről, az USA és az EU tagországai közötti képességbeli különbségekről. Ezek voltak azok a témák, melyek a hétköznapi emberek számára, már kevesebb érdekességet tartalmaztak, és bár kétségkívül elengedhetetlenül fontos kérdések, mindennapjaink szempontjából kevésbé kézzelfoghatóak. Ugyanez igaz a honvédelmi reformra is, melyről ezúton elég annyit is megjegyezni, hogy a tervezett intézkedéseket megvalósították, és ennek következtében jelentősen leépült a bürokrácia, mert a húsz háttérintézményből csak hét maradt meg, és jelentős mértékben csökkent a bürokraták száma is. Ami még érdeklődésre számot tartó kérdés lehet az a Pápára tervezett légibázis kérdése, de ez csak érintőlegesen került szóba, ezzel kapcsolatban egyelőre kevés a konkrétum.

A speciális harcászati kérdések részletezése helyett, melyekről még szó volt (úgy mint haderőszállítás, felderítőképesség, tűztámogató képesség fejlesztése) érdemesebb áttérni a miniszteri előadáshoz kötődő konkrét hozzászólásokra, kérdésekre. Ugyanis az afganisztáni szerepvállaláson kívül nem sok egyetértés mutatkozott a két nagy párt képviselői között. Szekeres Imre beszámolóját követően a bizottság elnöke, Németh Zsolt szólalt fel, aki első mondatában egy nyelvbotlás következtében a NATO helyett, saját pártját, a Fideszt-t nevezte meg, mint a magyar biztonság legfontosabb tényezőjét, amivel jókora derültséget okozott a teremben. Ugyanakkor nem minden szava váltott ki efféle derültséget, így például az sem, amikor élesen bírálta a kormánynak a honvédelemre vonatkozó 2008-as költségvetési javaslatát („ezzel a költségvetéssel csak biztonsági potyautasok lehetünk a NATO-n belül). Ez a bírálat csak azt követően fakasztott némi mosolyt, amikor Szekeres Imre válaszában visszakérdezett, hogy ha Németh kevesli a költségvetésnek a honvédelemre eső részét, akkor a Fidesz hogy nyújthatott be olyan módosító javaslatot a költségvetési vitában, melyben több mint 92 milliárddal csökkentené a honvédelemre fordítandó összeget…

A miniszter által feltett kérdésre –amit később az MSZP-s Mesterházy Attila is feltett – nem érkezett válasz Németh részéről, Szekeres Imre viszont a hajdanán KGB-s kapcsolatokkal rendelkező Laborc Sándornak az NBH élére történő kinevezését firtató kérdésekre nem adott egyértelmű választ. A miniszter csak annyit mondott, hogy ez idáig külföldről semmilyen kifogást nem kapott ezzel kapcsolatban hazánk. Németh másik vihart kavaró kérdése az volt, hogy a külügyi tárca hogyan folytathatott Moszkvában Oroszországgal titkos tárgyalásokat egy másik NATO tagországról, méghozzá az Egyesült Államokról. Szekeres Imre és a honvédelmi tárca jelenlévő képviselői határozottan tagadták, hogy az említett megbeszélés témáját az Egyesült Államok képezte volna. Elhangzott, hogy a magyar kormány nem folytat „mutyidiplomáciát”, és Oroszországban nem értékelte az Egyesült Államok politikáját - mint, ahogy azt több fideszes politikus is állította - csak tájékozódott az orosz-amerikai tárgyalásokról.

Németh mellett egyébként a szintén fideszes Balla Mihály és Gruber Attila is kritikával élt a kormány felé. Gruber azt vetette fel, hogy információ szerint két frissen kiképzett Grippen-pilóta is nyugdíjbavonulását trevezi, mire Szekeres úgy reagált, hogy „ ez egy hatalmas marhaság, mert a legidősebb pilóta is csak 29 éves”. Balla Mihály egy helyesírási hibát tett szóvá a miniszter által levetített illusztrációból, majd kiemelte, hogy ő bizony volt katona, amivel finoman utalt arra, hogy neki egy olyan honvédelmi miniszter, aki még katona se volt ne akarjon megmagyarázni bizonyos szakmai kérdéseket.

Ezen kívül túl sok említésreméltó már nem történt, csak egy kicsit még eldobálóztak a képviselők azzal, hogy az elmúlt kormányok alatt ki mit, és hogyan csinált.

Szekeres a bizottságról távozóban kérdésünkre még beszélt a tubesi NATO-lokátor ügyéről: a civil szervezetek bíróság előtt megtámadták a tervezett lokátor építését, és, amíg jogerős ítélet nem születik, addig nem lesz előre lépés a kérdésben. Szekeres hozzátette, hogy a kormánynak nincs, és jelenleg nem is kell, hogy legyen más alternatívája Tubesen kívül a NATO lokátor tervezett helyére vonatkozóan.

Szekeres ezt követően ment, én pedig maradtam még egy langyos kávéra, egy langyos bizottsági ülés után…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását