2023. február 8. - Aranka

Valószínűsíthető Sólyom vétója gyűlöletbeszéd elleni módosítás ügyében

Napokon belül döntenie kell Sólyom Lászlónak arról, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul-e a gyűlöletbeszéd ellen nemrég elfogadott módosítás ügyében; az államfői vétó "valószínűsíthető" - írta a hétfői Népszava.
2007. november 12. hétfő 09:25 - Hírextra

Közben még az idén tárgyalhat a parlament egy másik elképzelést, amely akár büntetőfeljelentéssel lépne fel a gyalázkodás ellen - emlékeztet a lap.

A Népszavának az egyik előterjesztő, a szocialista Bárándy Gergely elmondta, többféle lehetőséget kell adni a megsértett embereknek. A tervezetet a parlament alkotmányügyi bizottsága már általános vitára alkalmasnak találta. A javaslat bűncselekménnyé nyilvánítaná a gyalázkodást, azaz azt a magatartást, amikor valaki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjainak becsületét, emberi méltóságát kifejezéssel, ennek híresztelésével vagy testmozdulattal megsérti.

Bárándy Gergely hangsúlyozta, hogy bár az SZDSZ-nek elvi kifogásai vannak, mégis van esély a módosítás elfogadására. Az MSZP-frakció pártolja az elképzelést, és a Fidesz sem zárkózott el, igaz, ők alkotmánymódosítást tartanának szükségesnek - mondta a Népszavának nyilatkozva a szocialista politikus.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását