2024. április 19. - Emma

Felszólalás a három Janiról

Mennyivel olcsóbb adó és tb-járulék megfizetése nélkül villát építeni? - kérdezte Balla György fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben Kóka János gazdasági minisztertől, akinek épülő házánál a hét végén feketemunkásoka
2007. november 12. hétfő 16:38 - Hírextra

A Fidesz képviselője felszólalásában úgy fogalmazott: Veres János pénzügyminiszter az esetet hallva vajon megkérdezte-e minisztertársát, hogy "te Jani, hogy állunk ezzel a feketemunkával".

"Vagy azért nem tette meg esetleg, mert akkor ön visszakérdezhetett volna, hogy te Jani, hogy állunk a színesfém-kereskedelemmel, meg a hamis számlák után visszaigényelt 55 millió forintos áfával?" - folytatta kérdését az ellenzéki honatya.

Balla György mindehhez hozzátette: csak azt sajnálja, hogy a harmadik Jani, Zuschlag, nem lehetett jelen ennél a képzeletbeli beszélgetésnél.

Szavaira reagálva Kóka János azt válaszolta: épülő villája esetében egy fővállalkozó alvállalkozója nem tartotta be a szerződést, amit azonnal fel is bontott vele a kiviteleztető cég. A miniszter hozzátette: a jövőben valamennyi szerződés esetében kötelezni fogja a vállalkozókat a jogszerű eljárásra.

Kóka János válaszában arra is kitért: egyetlen ellenzéki sajtóorgánum sem tudta bizonyítani a korábban ellene felhozott sajtóértesüléseket. A miniszter közölte azt is, hogy építkezésével kapcsolatban minden vádat cáfolt, mindenre van szerződése, és minden, e dokumentumokban foglalt összeget meg fog fizetni.

Balla György napirend előtti felszólalását Szili Katalin házelnök egy alkalommal megszakította. Az Országgyűlés elnöke azt kifogásolta, hogy a házszabály szerint napirend előtti felszólalást országos jelentőségű ügyben lehet tartani, ám az ellenzéki képviselő nem ilyen témában szólalt fel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását