2024. április 18. - Andrea, Ilma

Bibliával a depresszió ellen

A Biblia olvasása, előírásainak figyelembe vétele segíthet a depresszió leküzdésében, és abban is, hogy kevesebben szánják el magukat az öngyilkosságra - mondta Balla Péter teológus az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy 2008 a Biblia éve lesz.
2007. november 11. vasárnap 11:55 - Hírextra

A Biblia arra tanít, hogy aki Istent féli, az önmagáért is felelős, így az önpusztítás ellen igen határozottan fellép, egyúttal helyes önbecsülésre nevel - hangsúlyozta a Károli Gáspár Református Egyetem újszövetségi tanszékének vezetője.

 "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" - adott útravalót Jézus a tízparancsolat újszövetségi értelmezéseként, ami eleve feltételezi, hogy az emberek önmaguknak általában kedvezni szoktak - hívta fel a figyelmet a professzor.

Magyarázata szerint ennek túlzott formája az önzés, ami minden bűn forrása, hiszen a tízparancsolat éppen azt tiltja, hogy az ember mások rovására élje ki vágyait vagy növelje egyebek között saját vagyonát.

Természetesen a Bibliában megjelenő tízparancsolat mindezzel együtt nem azért jött létre, hogy Isten hatalmaskodjon az emberiségen, hanem azért, hogy az életet jobbá tegye és megvédje az embert, amit úgy is fel lehet fogni, mint a KRESZ-táblákat, amelyek eligazítanak az utakon - mutatott rá.

A mai kor embere ugyanakkor sokat találkozik az úgynevezett eszkatologikus, azaz a világ végét a közeli jövőben jelző Biblia-értelmezésekkel, amellyel kapcsolatban Luther Márton mondását lehet felhozni. A reformáció elindítója úgy vélekedett: ha tudná, hogy holnap jön el a végítélet, akkor még ma ültetne egy almafát - idézte az evangélikus egyház alapítóját.

Ez azt sugallja, hogy mindenkinek gondoskodnia kell szeretteiről, felelősséggel kell élnie, és nem szabad arra gondolnia, hogy a végső órákban már nem érdemes semmi földi vonatkozásút tenni.

Ilyen szempontból teljesen elhibázott az a hozzáállás, hogy befelé fordulnak azok a hívők, akik Jézus közeli eljövetelében hisznek, sőt extrém esetben akár közös, tömeges öngyilkosságot követnek el.

Luther az almafa-példázattal arra is felkéri a Biblia-olvasókat, hogy a környezetvédelemben is járjanak elöl, hiszen ez szintén Isten akaratának beteljesítése - tette hozzá.

A professzor utalt arra, hogy a Szentírás nem csak dogmatikai, hanem etikai, azaz nem csak hitbeli, hanem gyakorlati életre való nevelési elveket is tartalmaz. Példaként említette Jézus Hegyi Beszédét, amelyben a mindennapi élethez ad segítséget, így nem csak a vallásos embereknek nyújt útmutatást.

Ennek szép példája a Máté evangéliumában adott jézusi aranyszabály: "Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek másokkal." Ez az egymással törődés, egymás javára való élés egyik legtömörebb megfogalmazása a Bibliában a ma embere számára is - mondta.
Az Újszövetség tanításai Balla Péter szerint a politikusok számára is ajánlhatók, azonban nekik is nyitottaknak kell lenniük arra, hogy Jézus etikája sokszor az emberi magatartás megváltozását kívánja, amit akkor is el kell fogadni, ha az első hallásra nem tetszik.

A modern kor és a bibliai idők társadalmai abban megegyeznek, hogy kevesen voltak, és most is kevesen vannak a mélyen vallásos emberek - mondta a teológus.

A mostani egyházaknak változtatniuk kell ezen a helyzeten. Balla Péter ezért tartja jó kezdeményezésnek a Városmissziót, amely arra volt jó példa, hogy az egyházaknak nyitottnak kell lenniük a társadalom felé, a hívőknek pedig példát kell mutatniuk a többi embernek.

A Biblia évének ötlete is ennek jegyében született, ami a Szentírás olvasására szeretné visszaszoktatni az embereket, egyúttal az egyházak felelősségét is kidomborítja - jegyezte meg.




Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását