2024. március 28. - Gedeon, Johanna

56 csepp vér és az Oscar-díj

Oscar-díjra nevezik az 56 csepp vér című rockmusicalt az alkotók - jelentette be Bokor Attila, a film rendezője szerdán Budapesten, mielőtt átvette a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál ez évi közönségdíját, a Michael Curtiz-elismerést.
2007. november 7. szerda 14:53 - Hírextra
Bokor Attila a sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen, alkotótársai jelenlétében elmondta: bár Magyarország hivatalos nevezése Pálfi György Taxidermia című munkája, a szabályok szerint az a film, amelyet egy héten át vetítenek az Egyesült Államokban (a musical október 26. és november 2. között volt látható), jogosult az Oscar-nevezésre.

Az 56 csepp vér című filmet valószínűleg a musical kategóriában indítják, de a legjobb külföldi munkák között és az alkotói kategóriák mindegyikében nevezhetik - tette hozzá.

A rockmusical ősbemutatója április 12-én volt Budapesten. A "Rómeó és Júlia" történet az 1956-os forradalom idején játszódik. A forgatókönyvet Pintér Tamás ötlete, Horváth Péter színműve alapján Bokor Attila és Réz András írta. A zene Mihály Tamás, az Omega együttes tagjának munkája, a filmet Szalai András fényképezte. A főszerepet az azóta elhunyt Kaszás Attila, valamint Palcsó Tamás, Veres Mónika és Alföldi Róbert alakítja.

Pintér Tamás, a film ötletgazdája közölte: a musical akciójeleneteit benevezték a kaszkadőrök "Oscar-díjára" (Taurus World Stunt Award).

Bokor Attila az MTI-nek a helyszínen úgy nyilatkozott: a közönségsikert abban látja, hogy jó a zene, s mindenki minőségi munkát végzett a maga területén. Fontosnak nevezte a történetmesélést, s rámutatott arra, hogy munkájuk szerkezetét tekintve más, mint a magyar filmek általában.

Az amerikai filmkészítési technikát érvényesítette, feszes dramaturgiát alkalmazott, nem enged a nézőnek gondolkodási időt - mondta az alkotó, aki 1975-től 1981-ig dobos, zeneszerző, szövegíró és énekes volt a Color zenekarban, 1983-ben végzett a New York-i Egyetem filmrendező szakán, s 1987-ben Los Angelesben, az UNLA egyetemen mester-diplomát szerzett film- és televízió rendező, továbbá producer szakon.

Bokor Attila megjegyezte azt is: az angolszász világban más a musicalek fogadtatása, mint idehaza.

A magyar származású Kertész Mihály rendezőről elnevezett Michael Curtiz-díj bekeretezett oklevelét Bunyik Béla, a Los Angeles-i fesztivál rendezője nyújtotta át.

Bunyik Béla felidézte: a rockmusicalt október 11-én, a hetedik Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál nyitófilmjeként vetítették. A közönségdíjat a nézők szavazatai alapján ítélték oda.

"Számomra meglepetés volt az 56 csepp vér fogadtatása" - mondta, hozzátéve: a "modern rock" miatt tartott a bemutatótól, s örömmel látta, hogy az alkotókat tapsviharral ünnepelte a közönség. Beszámolt arról, hogy a film szerepelt egy Golden Globe előválogató vetítésen is; a jelöléseket decemberben hozzák nyilvánosságra az adott műfajban.

Az MTI kérdésére Bunyik Béla azt mondta: a pozitív fogadtatást elsősorban annak tulajdonítja, hogy a film és annak zenéje "nagyon erős", ugyanakkor a musical szórakoztató is, s nagyon látványos a 16 kamera mozgása.

A sajtótájékoztatón bemutatták a film újonann megjelent DVD-jét, amelyen külön is megtalálhatók a musicalben szereplő dalok, s vágatlan interjú látható az egyik főszereplővel, a bemutató előtt egy héttel elhunyt Kaszás Attilával.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását