2024. június 23. - Zoltán

Heccből tettek betont a sínekre

Heccből és kíváncsiságból tett két fiatalkorú és egy felnőtt korú férfi a vasúti sínekre egy vasbeton talpfát még október 31-én a Békés megyei Magyarbánhegyes és Medgyesegyháza között - közölte az MTI-vel a rendőrség kedden.
2007. november 6. kedd 17:39 - Hírextra

Mint a távirati iroda korábban megírta, a menetrend szerint közlekedő személyvonat nekiment a talpfának, azt mintegy 150 méteren keresztül maga előtt tolta, ám a szerelvény nem siklott ki, és személyi sérülés sem történt.

Az esetet követően a mezőkovácsházi rendőrök által lefolytatott nyomozás eredményeként előállítottak három magyarbánhegyesi gyanúsítottat, akik elismerték a cselekmény elkövetését - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Pengő Erzsébet elmondta: a három férfi a kihallgatása során elmondta, korábban már egy televízió képernyőjét is a sínekre tették, hogy megnézzék, mi fog történi. Október utolsó napján pedig a sínek mellett sétálva találták meg a talpfát és helyzeték fel a vasúti pályára, majd pedig távolról figyelték az eseményeket.

A gyanúsítottak vallomásuk szerint heccből és kíváncsiságból rakták fel a sínekre a képernyőt, majd pedig a vasbeton talpfát.

Ellenük a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását