2024. április 18. - Andrea, Ilma

Zseni és csaló volt az első színes fotók készítője

Az első amerikai, aki azt állította, hogy ő készítette a történelem első színes fotóit, egyszerre volt zseni és csaló, aki retusálta képeit, hogy azok látványosabbak legyenek - adta hírül két tekintélyes múzeum.
2007. november 2. péntek 10:11 - Hírextra

1850-ben a New York-i illetőségű Levi Hill tiszteletes bejelentette: tökéletesítette a "dagerrotípiát", a 11 évvel korábban a francia L. J. M. Daguerre által feltalált eljárást és képes színes fotókat is készíteni. De miután nem volt hajlandó elárulni az eljárás titkát, csalással vádolták. A Los Angeles-i Getty Múzeum kutatói, hogy végére járjanak ennek a rejtélynek, nagyítóval vizsgálták át a "hillotípiákat", amelyek a washingtoni Smithsonian Múzeum tulajdonában vannak.

A kutatások megerősítették, hogy Hill valóban zseni volt, mert sikerült neki felfedeznie egy olyan eljárást, amely többféle természetes színt is képes volt reprodukálni a fotókon, de egy kicsit sarlatán is volt. Első sikerei után ugyanis növekedett rá a nyomás, hogy újabb színeket állítson elő és a mostani vizsgálatok során kiderült: Hill kézzel színezte tovább képeit, hogy az eredetinél fényesebbé tegye őket - állapította meg Dusan Stulik, a Getty Múzeum tartósítási központjának kutatója.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását