2024. március 29. - Auguszta

Nem lesz elnök a komikusból

Stephen Colbert, a népszerű televíziós humorista is indult volna az amerikai elnökválasztási küzdelemben, Dél-Karolina azonban rövid mérlegelés után úgy döntött, nem kerülhet fel az előválasztási listára.
2007. november 2. péntek 10:05 - Hírextra

A komikus csütörtök reggel, röviddel a határidő lejárta előtt jelentkezett hivatalosan a Demokrata Párt elnökjelöltségének elnyerésére. Az ellenzéki párt helyi vezetése azonban alig egy nap múlva szertefoszlatta Colbert "álmát": közölte, hogy a humorista nem alkalmas a jelöltségre, mivel "nem vehető kellőképpen komolyan szándéka", és nem folytatott aktív kampányt a szövetségi államban.
Pedig Colbert tekintélyes támogatói tábort tudhat maga mögött: az általa vezetett Colbert-show a legnépszerűbb amerikai politikai kabaréműsorok közé tartozik. Lelkes nézőseregéből, amelyet ő Colbert-nemzetnek hív, több millió támogató aláírást szerezhetett volna rövid idő alatt. Ő volt az, aki tavaly több mint 17 millió voksot gyűjtött össze az Újpestet és Budakalászt összekötő MO-ás északi híd elnevezésére kiírt internetes szavazás első fordulójában.

Colbert akkor jelentette be, hogy megpályázza a elnökséget, amikor bemutatta "Amerika én vagyok (és Ön is az lehet!)" című új könyvét. Kifizette a 2500 dolláros "nevezési díjat", amelyet az elutasítása után vissza fog kapni; pályázata talán a legrövidebb életű az amerikai elnökválasztások történetében.
A demokrata érzületű Colbert - aki egy kötekedő, egomániás konzervatív showműsor-vezetőt alakít kabaréjában, szatírájának célpontja a legnépszerűbb amerikai politikai show vezetője, a konzervatív Bill O'Reilly - "valójában" nem akart elnök lenni. De színt akart vinni a választási kampányba, bejelentette például, hogy mindkét párt jelöltségéért indul, így kétszer akkora eséllyel veszíthet. A nevét franciásan, végéről a t betűt elhagyva ejtő Colbert azt is közölte: csak abban az államban indul, ahol született, Dél-Karolinában.

Volt azért, aki komolyan vette, vagy legalábbis támogatta szándékát: a Demokrata Párt dél-karolinai végrehajtó bizottságában 13 elutasító szavazat mellett 3 támogató voksot szerzett. A Repubikánus Párt listájára való felkerüléshez 35 ezer dollárt kellett volna befizetnie, ezt azonban a határidőig nem tette meg, így a kormánypárt jelöltségéért sem szállhat ringbe.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását