2024. október 8. - Koppány

Övvel kétszer nagyobb az esély

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) Zrt. által kezelt autópályákon 2007 első kilenc hónapjában bekövetkezett 23 ütközéses és egyben halálos kimenetelű baleset alkalmával csak 11-nél viseltek biztonsági övet.
2007. október 31. szerda 16:52 - Hírextra

Az ÁAK MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye kiemeli, hogy az ilyen halálesetek jelentős része a szakértői vélemények szerint nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna a biztonsági öv használatával.

Az elmúlt évek során regisztrált magyar balesetek értékelése alapján elmondható, hogy az útkategóriák közül az autópályák forgalombiztonsága a legkedvezőbb, mivel azokon gyakorlatilag háromszor kisebb a baleseti kockázat, mint az országos közutakon. Ugyanakkor az egyes balesetek átlagosan súlyosabbak, hiszen a forgalom átlagsebessége is lényegesen nagyobb az autópályákon.
Egy tavalyi vizsgálat kimutatta, hogy a 2004 második féléve és 2006 első féléve között történt halálos baleseteknél az elhunyt áldozatok mindössze 20 százaléka viselt biztonsági övet, ami "elszomorítóan alacsony" arány.

A negatív statisztikák és az elmúlt időszakban bekövetkezett tragédiák ismét arra irányították a szakemberek figyelmét, hogy az eddigieknél is intenzívebben kell foglalkozni a probléma gyökerével.
Az ÁAK a biztonsági öv viselési arányának növeléséhez a figyelem felkeltésén és az erre irányuló kommunikációs kampányokon kívül más eszközzel nem rendelkezik, a nagyobb forgalombiztonság érdekében viszont annál többet tehet. A társaság ennek megfelelően aktívan közreműködik az autópályák melletti sebességmérők telepítésében, valamint nagy erőfeszítéseket tesz az úgynevezett "megbocsátó környezet" kialakítására a balesetveszélyesnek minősített szakaszokon - olvasható a dokumentumban.

Ez utóbbi a passzív forgalombiztonsági intézkedések - erősebb szalagkorlátok, fakivágás, energiaelnyelők - alkalmazásával a már bekövetkezett balesetek kimenetelének súlyosságát hivatott csökkenteni.

A társaság a jövőben is nagy hangsúlyt kíván fektetni a közlekedés biztonságát növelő beruházásokra, ezért 2008-as üzleti tervében e célra mintegy 900 millió forintot különített el - írja a tájékoztató.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását