2024. május 6. - Ivett, Frida

Három gyerek lelte halálát a löszfal alatt

Három 12 éves gyermek lelte halálát kedden délután a leomló homokfal alatt a Veszprém megyei Sümegprága határában; két gyermeket az omlást követően hamar megtaláltak, a harmadikat azonban órákon át keresték - mondta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Ig
2007. október 31. szerda 07:53 - Hírextra

Este még nyomkereső kutyát is vittek a helyszínre, adott is jelzéseket, s éppen azon a területen, ahová még délután a gyermekek kimentésének megkezdésekor rakodták a lezúdult homokot - mondta Zöld János ezredes, aki elmondta, hogy 21 óra 30 percig teljesen átrakták a homokdombot, ám újabb áldozatra nem akadtak.

A faluból azonban három gyermek hiányzott, s ez mindenképpen indokolta a további keresést - tette hozzá az ezredes. Végül a tragédia harmadik áldozatára 22 óra után néhány perccel leltek rá az órák óta dolgozó tűzoltók. A gyermek holttestét azért találták meg nehezen, mert az nem a leomlott homoktömeg alatt volt, hanem mélyen bent a löszfal alatt - mondta Zöld János. Ez azt valószínűsíti, hogy a gyermekek meglehetősen hosszú alagutat fúrtak a homokfal alá, s az utolsóként megtalált fiú tartózkodott legbelül az omláskor.

Az ezredes kitért arra is, hogy az illegálisan "üzemelő" homokbányánál veszélyt jelző, illetve a területre való bemenetelt tiltó táblák nem voltak kihelyezve.

Dániel-Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: egy 15 éves fiú az őszi szünidőben rokonlátogatáson tartózkodott Sümegprágán, s délután három helybeli 12 éves gyermekkel kibiciklizett a faluból a homokbányához, hogy ott barlangot építsenek.

A megbontott homokfal azonban ráomlott a gyermekekre, s csak a 15 éves fiú tudott elugrani a lezúduló föld elől - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a fiú kerékpárral gyorsan a néhány száz méterre lévő műúthoz ment, ahol egy autóst leállítva elmondta a történteket.

Az autós - miután meggyőződött arról, hogy valóban leomlott a homokfal - értesítette egy földmunkagéppel dolgozó ismerősét és a rendőrséget is.

A helyszínre érkező rendőrök, tűzoltók és a segítséget nyújtó helybeliek hamarosan megtalálták az egyik, majd később a másik gyermek holttestét, de órákon át kutattak a harmadik gyermek után.

A szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy a falu határában, a löszös talajú legelőnél évekkel ezelőtt spontán alakult ki a homoklelőhely, a környéken mindenki így ismerte, és sokan jártak oda homokért.

A rendőrség helyszíni szemlét tart, adatokat gyűjt, s megkezdte a vizsgálatot a felelősség megállapítására, s a "spontán létrejött bányaterület" tulajdonosának a kiderítésére - tájékoztatott Dániel-Tóth Zoltán.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását