2023. február 7. - Tódor, Rómeó

Gyurcsány: Válságban egy illúzió

Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható - mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilap friss számában megjelent interjújában. A miniszterelnök szerint szélsőséges magatartásra kész emberek legfelj
2007. október 31. szerda 11:49 - Hírextra

Szennyezi a magyar jobboldalt s ezen keresztül az egész demokratikus berendezkedést". Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy "2006-ban ezek a fickók azt az üzenetet kapták, hogy +hazafias cselekedet+ benzines palackot hajigálni, antiszemita jelszavakat kántálni az utcán". Akik legutóbb az utcán voltak, azok "máig úgy hiszik, hazafiak" - fűzte hozzá.

Gyurcsány szerint nem az ország van válságban, hanem egy illúzió. Úgy fogalmazott: "Az a közös tévhit, hogy az az ország erőfeszítés nélkül modernizálható. És persze válságban van a jobboldal, amely történelmi jogának tekinti a kormányzást, és újabban csak veszített. Az ebből fakadó csalódásra válasz a radikalizmus és az erőszak"

"Hogy az ellenzék meg akar szabadulni tőlem, megértem. Hogy olyan hangulatot akar kelteni, amelyben félre lehet állítani, az is világos. Hogy a szocialista párt (...) kritizál (egyesek ennél is tovább mennek), nem tartom elfogadhatatlannak" - mondta az MSZP elnöke, miniszterelnök, hozzátéve: ha valakinek van jobb elképzelése, "ne fosszon meg bennünket a lehetőségtől".

2009-re a gazdaságban "el fogunk érni oda, ahova ígértük" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormány 2008 második felétől elindít "egy offenzívabb, építkező politikát".

Gyurcsány Ferenc szerint az ország a politika rövidlátása, gyávasága miatt került rossz helyzetbe, és a jelenlegi vezetők az elsők, akik szakítottak ezzel a szemlélettel, "miközben az ellenzék hazug módon egyszerre szónokol szociális válságról, magas költségvetési hiányról, alacsony növekedésről és arról is, hogy változtatni kéne. Egyébiránt meg maradjon minden a régiben".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását