2024. április 19. - Emma

Tánc az időről

Hogyan lehet az időről táncolni? – fogalmazódott meg bennem a kérdés, mikor beléptem a Nemzeti Táncszínház épületébe. Valamint, mivel még sosem láttam hasonló előadást, sok más egyéb is: tetszeni fog-e, amit a színpadon látok, egyáltalán, mit fogok
2007. október 29. hétfő 10:00 - Mohai Szilvia
Igaz is, miért ne lehetne az időről táncolni? Ha Rómeó és Júliáról lehet… Csak, ha az ember egy olyan műfajba kóstol bele nézőként, amilyet még sohasem látott, minden olyan szokatlan: mire kell figyelni, hogyan kell értelmezni a darabot. A kortárs tánc olyan, mint egy absztrakt festmény vagy egy modern vers: elsőre talán furcsa, és nem tudjuk, miről is szól; de ha szabadon engedjük a fantáziánkat, sikerülhet értelmezni a látott jeleneteket, akár többféleképpen is. A klasszikusokkal ellentétben ez a stílus több teret ad a nézőnek: szinte azt lát bele, amit csak akar. Így szimbolizálta például a darab egyik szereplője, a papírfecniket dobáló lány számomra az idő múlását, az engem a színházba elkísérő partnerem számára pedig a történet íróját. Aztán az is meglehet, persze, hogy a koreográfus valami egészen másra gondolt, de szerintem ez nem baj. Nem mindig van egy „helyes válasz”; néha annyi sztori, ahány néző. A The Time című mű rendező-koreográfusa Földi Béla, az If You Forget Me címűé pedig Neel Verdoorn volt; mindkettőt a Budapest Táncszínház és meghívott művészek tolmácsolásában láthattuk.

A perc/Hogyha elfelejtesz
A férfi születésétől eredő útját kísérjük végig egy önéletrajzi szegmensben. A halál nemtelen alakja a színpadon végig jelen van, nem szomorú, nem vidám, nem gonosz, és önmagában nem zord, csak munkáját végzi, Isten akaratát. A színen a lélek húrja elszakad, megtestesül a halál, de velünk él tovább és az idő folyója meg nem áll.
Zene: montázs
Fényterv: Földi Béla (Nasser Hammadi)
Előadja: Budapest Táncszínház és meghívott művészek
Rendező-koreográfus: Földi Béla

Hogyha elfelejtesz

„Hogyha elfelejtesz…" c. tánc darabban három táncos kergeti egymást az idő és a tér kerekében. A zene - Steve Reich: Triple quartetje szerves részét képezi a darabnak. A ritmikai struktúrára jellemző – gyors, lassú majd ismét gyors- motívumok és melódiák váltogatják egymást a zenében. A táncosok szenvedélyesen próbálják megállítani az időt hogy újra halljuk a zenét. A zene az élet metaforája, amelyben az idő magával ragad és elfeledteti a múlandóságot. A koreográfus Neel Verdoorn készített már darabokat a DJAZZEX-nek, a Budapest Táncszínház részére, továbbá a Compagnia Ater Ballettonak, Dance Company Krisztina Dechatel – Amsterdam, valamint a Scapinonak - Rotterdam és a KORZO Productions részére.
Koreográfus: Neel Verdoorn
Előadja: a Budapest Táncszínház
Az első, The Time: A perc című darab kezdetén, az egésznek egyfajta keretet adva a később papírfecnik dobálásával foglalatoskodó lány fejjel lefelé lóg. Alszik. Aztán felébred, fodrászkodik, sminkel, és minden egyéb, amit egy nő reggelente csinálni szokott. Fejjel lefelé. Pár perc után már a néző érzi úgy, hogy rossz irányban ül. Mindenesetre nem lehetett egyszerű ezt begyakorolni. Majd végre felegyenesedik, felöltözik, és a már említett fecnidobálásba kezd. A lehulló papírdarabkák nyomán elevenednek meg a különböző jelenetek, melyek a darab ismertetője szerint „groteszk képek, melyek ironikusan mutatják be az emberek problémáit”. Ezt így biztosan nem találtam volna ki, ha mindenféle előzetes ismeretek nélkül ülök be a színházba. Így viszont igenis fel akartam fedezni, hogy az egyes jelenetek miféle problémákat jelképeznek. Néhánynál támadt is ötletem, bár, hogy valóban az volt-e… de igazából mindegy is. Lekötött, mert megmozgatta a gondolataimat. És ez elég volt.

A következő jelenet tetszett talán a legjobban: az „örök harcot”, azaz férfi és nő kapcsolatát bemutatandó, egy párnaszerű alkalmatosságon, illetve mellett, körül és azzal táncoló párt láthattunk. Néha együtt, máskor külön, közel és távol, egymásba gabalyodva és egymástól elfordulva: veszekedtek és kibékültek. Hiszen így teszünk mi is, csak a gyors forgások és egymás levegőbe dobálása helyett kiabálunk; a lágy, lassú mozdulatok helyett pedig egymásra mosolygunk. Szerencsére a happy end sem maradt el: a jelenet végén a pár a tánc nyelvén való kibékülésének lehettünk tanúi.

Ha az előző kép egy párkapcsolat hegy-völgyeit hivatott bemutatni; a következő lazább vizekre evezett: egy könnyed viszony kezdeti szenvedélyét, és az azt követő, a másiktól való megszabadulásra tett kísérleteket ábrázolta - pontosabban, én ezt láttam benne. Még a Végzetes vonzerő című film is eszembe jutott róla, amelyben Michael Douglas próbálja lerázni Glenn Close-t afférjük végeztével, kevés sikerrel. Lényeges különbség azonban, hogy a táncjelenet végén a nő nem halt meg.

A következő képet már nehezebben tudtam értelmezni: négy nő táncolt együtt a fényben, majd abból kilépve. A „történetet író” - és továbbra is papírfecniket dobáló - lány is csatlakozott hozzájuk, de mintha mégsem vált volna a csoport szerves részévé. Kiközösítés? Féltékenység? Vagy csak ő volt a főnök? Most már nem fogom kitalálni. Ezt követően az egyik lány látszólag meghalt: kivált a csoportból, és mozdulatlanul hevert a földön. Ám egy fiú épp arra járt - táncolt -, hogy megmentse. A dolog nem jött össze százszázalékosan; a lány továbbra is élettelen tárgyként hevert a karjai közt, néha pedig egy bábuhoz hasonlított. Úgy tűnt, a fiúnak a lány életre keltésére tett kísérletei rendre kudarcot vallottak; ahogyan egy kapcsolatot sem lehet mindig feléleszteni.

Újfent egy hálószobajelenet következett: matraccal, néha rideg, máskor hancúrozó párocskával, és a színről természetesen nem hiányozhatott a főszereplő lány sem, aki a táncosok közt lejtett sétáival és lehullajtott papírdarabkáival végigkísérte az egész darabot. A legvégén pedig - és így teremtette meg a fent említett keretet a mű köré - visszatért eredeti helyére, ahol kezdetben fejjel lefelé lógott, és levetette ruháit. Szólt a zene, a papírfecnik meg csak hulltak, hulltak az égből. Vége. A következő darabban, az If You Forget Me: Hogyha elfelejtesz címűben az ismertető szerint „három táncos kergette egymást az idő és a tér kerekében”. Hát, nem tudom. Három táncos volt, az biztos. De a tér kereke… Maradjunk annyiban, hogy az első darab sokkal jobban tetszett.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását