2024. május 7. - Gizella

Az ügyészségen a 107-es nicknév ügye

Megérkezett a Fővárosi Főügyészséghez Tuza Péternek, a májusban elmondása szerint rendőrök által megerőszakolt lány ügyvédjének beadványa, ami arra irányul, hogy derítsék ki: jelenthet-e fenyegetést az egyik gyanúsított Zsanettra.
2007. október 27. szombat 19:45 - Hírextra
Morvai Attila szóvivő a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a következő napokban az ügyészek megvizsgálják az iratok tartalmát, és várhatóan a jövő hét közepén kiderülhet, tesznek-e lépéseket az ügyben. Az Index nyilvános fórumán egy 107 néven bejelentkező illető olyan információkat tárt a nyilvánosság elé, amelyek arra utalnak, hogy figyelik a lányt. A 107-es egyes szám első személyben ír magáról, mintha rendőr, sőt, az egyik gyanúsított lenne. A hozzászólók is ilyen értelemben válaszolnak neki.

Az ügyvéd szerint ki kell deríteni, hogy a fórumozó valóban az egyik gyanúsított-e, mert ha igen, a hozzászólásai alkalmasak a lány megfélemlítésére. Zsanett egyébként az ügyvéd elmondása szerint meg is ijedt attól, hogy esetleg követik. Ha bebizonyosodik, hogy valóban az egyik rendőr az író, akkor az ügyvéd szerint előzetes letartóztatásba kell helyezni újra, mert megfélemlítette a sértettet.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását