2024. április 19. - Emma

Az ORTT vizsgálja a Petőfi közszolgálatiságát

Gyakorlatilag a korábban, írásban tett megjegyzéseiket ismételték meg három kereskedelmi rádió vezetői csütörtökön, a MR2-Petőfi Rádió struktúraváltása kapcsán a médiahatósággal folytatott egyeztetésen - tudta meg a találkozó több résztvevőjétől az MTI.
2007. október 25. csütörtök 18:49 - Hírextra
A résztvevők tájékoztatása szerint a testület a kérdésben nem hozott döntést, ugyanakkor két hét múlva meghallgatja Such Györgyöt, a Magyar Rádió elnökét; az egyik tag elmondása szerint várhatóan november közepére készül el az ORTT irodájának elemzése arról, milyen mértékben közszolgálati a Petőfin sugárzott tartalom.

Vékony Éva, az ORTT szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
"Feltehetőleg lesz folytatása" a találkozónak - nyilatkozta Kelemen Zoltán, a radiocafé 98.6-ot működtető társaság ügyvezető igazgatója, kiemelve, hogy ők nem az MR2-Petőfi Rádió ellen érvelnek, így nem akarják minősíteni, hogy közszolgálati tartalom-e, amit a Magyar Rádió ezen adója szolgáltat, hanem csak annyit kérnek, hogy minden piaci szereplőre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak.

Mint mondta, abban az esetben, ha az ORTT hosszú távon szentesíti az MR2-Petőfi Rádió jelenlegi műsorstruktúráját, akkor a radiocafé 98.6 azt szeretné elérni, hogy vagy csökkentsék műsorszolgáltatási díjukat, vagy a reggel hat óra és éjfél közötti időszakban a mostani 51 százaléknál kevesebb szöveges műsort kelljen sugározniuk.

Konkrét összeget vagy százalékos arányt közlése szerint korai volna még megnevezni.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, a radiocafé 98.6 önállóan, a Danubius és a Sláger Rádió pedig együtt fordult az ORTT-hez az MR2-Petőfi Rádió június elején indított új struktúrája miatt, amely a közszolgálati médium minapi tájékoztatása szerint jelentős hallgatottság-növekedést hozott az adónak.

A médiahatóság a múlt héten rendelt el közigazgatási eljárást a Magyar Rádióval szemben amiatt, "hogy az MR2-Petőfi Rádió nem teljesíti közszolgálati műsorszolgáltatási kötelezettségét".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását