2024. május 10. - Ármin, Pálma

Bin Laden önmérsékletre int

Oszama bin Laden önmérsékletre inti az iraki lázadókat egy hangfelvételen - jelentette be a Fehér Ház szóvivője kedden, titkosszolgálati elemzésekre hivatkozva. Bin Laden összefogásra és hibáik beismerésére kérte követőit egy hétfőn nyilvánosságra hozott
2007. október 24. szerda 13:22 - Hírextra
"Néhányan közületek nem teljesítik azokat a kötelezettségeket, melyek egységessé teszik soraitokat. Óvakodjatok a pártoskodástól, mert a muszlim világ azt várja tőletek, hogy egy zászló alatt egyesüljetek" - mondta az Al-Káida vezér a felvételen.

"A szent harcosok a (iszlám) nemzet gyermekei, akik követnek el jó és rossz dolgokat is. Azoknak, akik az isteni parancsolatokat megsértik, szembe kell nézniük a következményekkel" - tette hozzá Bin Laden.

A most nyilvánosságra hozott felvételen Bin Laden arra utal, hogy felbomlott a szövetség az iraki szunnita törzsek és az Al-Kaida között. Az amerikai hadsereg szerint ez az új offenzíva sikerét bizonyítja, szakértők és bin Laden szerint a szakítás oka elsősorban a szélsőségesek brutalitása.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását