2024. március 3. - Kornélia

Elítélték a pénzt lopó rendőrtisztet

Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Széna téri túszejtéses bankrablás helyszínelése közben egy pénzintézetből 460 ezer forintot eltulajdonító rendőrtisztet a Fővárosi Ítélőtábla szerdán.
2007. október 17. szerda 16:55 - Hírextra

A másodfokon eljáró tábla kisebb módosításokkal lényegében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság katonai tanácsának májusban kihirdetett nem jogerős döntését - mondta az MTI érdeklődésére Felkai György, az ítélőtábla sajtfőnöke.

Az elsőfokú bíróság egy év nyolc hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és lefokozta lopás és szolgálatban kötelességszegés miatt a megtévedt rendőr századost.

Az eljárás adatai szerint a II. kerületi rendőrkapitányság állományába tartozó vádlott május 4-én késő este a túszejtő által követelt bankjegyek számolása közben, kihasználva, hogy egyedül volt, 23 húszezer forintos bankjegyet ellopott, ám a történteket rögzítették a bank belső kamerái.

A százados tettére az eljárás során mindössze annyi magyarázatot adott: "bekattant".

Az elsőfokú bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő, megbánó vallomását, továbbá, hogy megtérítette a kárt, jó parancsnoki jellemzése volt, és négy kiskorú gyermekről kell gondoskodnia.

Az ügyész súlyosításért, a védelem részleges felmentésért fellebbezett a nem jogerős döntés ellen, így került az ügy a táblára, ahol szerdán annyiban módosították az elsőfokú ítéletet, hogy a katonai bűncselekményt bűntett helyett az enyhébb vétségi alakzatnak minősítették és a felfüggesztett szabadságvesztés mellett 150 ezer forint pénzmellékbüntetést is kiszabtak a volt rendőrtisztre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását