2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Balre el

Tatár Csabát, az MSZP munkás és érdekképviseleti tagozatának volt országos alelnökét választotta elnökévé a Munkáspárt 2006 egri alapszervezete - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a párt Heves megyei elnöke.
2007. október 14. vasárnap 13:01 - Hírextra

A taggyűlés résztvevői egyhangúan szavaztak bizalmat a volt szocialista politikusnak, aki a bérből és fizetésből élő gondjainak enyhítését, problémáik megjelenítését nevezte a párt legfőbb feladatának - közölte Tajcs Ferenc.

Tatár Csaba még augusztusban jelentette be, hogy a Munkáspárt 2006-ban folytatja a politizálást. Erre azt követően került sor, hogy lemondott minden, az MSZP-ben viselt tisztségéről és párttagságáról is. Döntéséről nyílt levélben tájékoztatta akkor Gyurcsány Ferenc pártelnököt.

A politikus - akkori közlése szerint - a kisembereket sújtó gazdasági intézkedések, illetve a párt történelmi örökségének megtagadása miatt hagyta el az MSZP-t. Majd azzal indokolta csatlakozását a Munkáspárt 2006-hoz, hogy az olyan párt, amely nem tagadja meg Kádár Jánost és örökségét, s a munkásosztály pártja marxista és kommunista elvekkel.

Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását