2024. március 29. - Auguszta

Kihallgatták a kormányfőt

Több mint öt órán át hallgatta ki kedden az izraeli rendőrség Ehud Olmert kormányfőt egy két évvel ezelőtti korrupciós ügyben. A miniszterelnök tagadta, hogy bármi törvénytelenséget követett volna el a második legnagyobb izraeli bank privatizációja kapcsá
2007. október 10. szerda 07:17 - Hírextra
A Leumi Bankot 2005-ben magánosították, amikor Olmert pénzügyminiszter volt Ariel Saron kormányában. A rendőrség szerint Olmert "meg nem engedett eszközökkel" igyekezett elérni, hogy a bankot egy barátja, az ausztrál Frank Lowey vehesse meg. A Leumi Bank végül egy olyan csoport tulajdonába került, amelynek semmi köze az ausztrál ingatlanforgalmazó céghez.

Nem a Leumi Bank ügye az egyetlen, amellyel kapcsolatban vizsgálat folyik a 62 éves izraeli kormányfő ellen. Néhány hete az ország főügyésze vizsgálatot rendelt el annak kapcsán is, hogy Olmert 2004-ben állítólag jóval piaci értéke alatt vásárolt meg egy jeruzsálemi házat. A kormányfő ellen több korrupciós vizsgálat is folyt már az utóbbi másfél évben, de egyik sem járt semmiféle elmarasztalással.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását