2024. május 12. - Pongrác

Fico-Gyurcsány tali lesz?

Valóban érkezett hivatalos megkeresés a szlovák féltől egy Robert Fico-Gyurcsány Ferenc találkozóra, azonban nem tartalmaz pontos időpontot és helyszínt - mondta a kormányszóvivő szerdán újságírói kérdésre válaszolva.
2007. október 10. szerda 18:39 - Hírextra

Budai Bernadett annak kapcsán mondta ezt, hogy pozsonyi lapjelentés szerint Robert Fico, a vezető szlovák kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke hivatalos találkozóra hívta meg Gyurcsány Ferencet, az MSZP elnökét.

Robert Fico szóvivője, Silvia Glendová a lapnak annyit megerősített, hogy Fico nem zárkózik el az informális találkozótól, de mert "a hivatalos találkozókat rendkívül fontosnak tartja, magyar partnerét hivatalos szlovákiai látogatásra hívta meg". A magyar fél már megerősítette, hogy a két kormányfő a pár nap múlva esedékes portugáliai EU-csúcson munkamegbeszélést tart, s "ott majd alkalmuk kínálkozik pontosítani a személyes találkozó időpontját." Az MTI pozsonyi tudósítója úgy tudja, hogy Fico hivatalos meghívóját Juraj Migas, Szlovákia budapesti nagykövete kedden Budapesten már át is adta.

Budai Bernadett közölte: a két miniszterelnöknek lehetősége van, hogy a jövő csütörtök-pénteken Lisszabonban tartandó informális EU-tanács ülésen találkozhasson.

Közölte: ha Robert Fico szándékai valósak, és valóban gesztust szeretne tenni annak érdekében, hogy "a két fél közötti elmúlt napokban nem túl barátságos viszony egy picit enyhüljön", akkor ezen a kétnapos lisszaboni csúcson lehetősége lesz szót váltani a magyar miniszterelnökkel, erre Gyurcsány Ferenc nyitott.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását