2024. március 29. - Auguszta

Dávid ellenzi a női kvótát

Dávid Ibolya szerint nem lenne jó megoldás a női kvóta bevezetése a parlamentben. A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint a származás alapú pozitív diszkrimináció ugyanúgy veszélyes, mint a negatív, és leértékelő hatású arra nézve, akinek kedvez, ráadásul
2007. október 7. vasárnap 13:56 - Hírextra

Az MDF elnöke vasárnap nyílt levélben fogalmazta meg kifogásait a javaslatot kezdeményező Magyar Bálintnak. A parlamenti pártok többsége egyébként egyetértett azzal, hogy több nő kerüljön be a parlamentbe és a mindenkori kormányba.

Dávid Ibolya szerint egy kötelező női kvóta azt sugallná, mintha a hölgyek segítség nélkül nem lennének képesek pozícióba kerülni a közéletben. Dávid Ibolya úgy véli, ha kvótát kérnek bármilyen csoportra, ott felélénkülnek a kiközösítő hangok is. Hozzátette, hogy nagyon meglepi, hogy éppen az SZDSZ állt elő ezzel a szavazói szinten népszerű, ugyanakkor egyenlősítőnek tűnő, erőteljesen baloldali értékrendű javaslattal.

Mindezt azonban mélyebb elemzés nélkül tették - írta Dávid Ibolya. Úgy gondolja, meg kellene vizsgálni egyebek között azt, hogy valóban ennek a szabálynak a hiánya gátolja meg a nőket az aktív közéleti szerepvállalásban. A pártelnök tart attól, hogy az érdekképviseleti vitákban egyfajta dominó-elv érvényesül majd, és lesz esetleg munkás-, nyugdíjas, vidéki és cigánykvóta is.

Dávid Ibolya szerint az országgyűlési mandátumok kiosztása csakis a szabad és egyenlő verseny biztosításával képzelhető el. A mesterséges keretek kialakításával a demokratikus alapelvek is sérülhetnek.

Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata politikusok nyújtották be törvényjavaslatukat a női kvótáról. Eszerint a pártok a jövőben úgy állítanák össze a választási listáikat, hogy azokon fele-fele arányban szerepelnének nők és férfiak.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását