2024. április 20. - Tivadar

Arculatot váltanak a rendőrök

A közösségi rendőrség koncepciója alapján arculatváltásra kerül sor a rendőrségnél, amelyet a tervezett új szlogen, a biztonság, bizalom, becsület is kifejezne - erről az igazságügyi és rendészeti miniszter beszélt szombaton az MTI-nek, a Tapolcán tett re
2007. október 7. vasárnap 07:19 - Hírextra

A változtatás filozófiája szerint a közrend és a közbiztonság fenntartásának feladatát csak "a társadalommal, az emberekkel összefogva, egymást segítve lehet a legjobban ellátni" - tette hozzá Takács Albert.

Szólt arról is, hogy az új rendőrség szervezetében és feladatkörében is változik majd, s ez bizonyos külső jelekben is kifejezésre fog jutni.

A miniszter utalt arra, hogy a rendőrség egyenruhája "meglehetősen régi, az idő eljárt fölötte", ezért korszerűbb, kicsit elegánsabb és praktikusabb ruha szükséges, amely a rendőri tekintélyt, hivatást is jobban megjeleníti.

Egyelőre csak tárgyalások zajlanak még arról, hogy melyik cég tervezi és vitelezi ki az új egyenruhát, nincs szó még pályázat kiírásáról - tette hozzá, megjegyezve, hogy egy egyenruhaváltás "több milliárd forintos akció".

A miniszter kitért arra is, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok megmaradnak, noha szerinte "az jelentős reformlépés lenne, ha a regionalizáció irányába" fejlődhetne a rendőrség, de "ennek most a politikai támogatottsága nem volt meg".

Az eredeti regionális gondolatnak egy eleme azért megvalósul, ugyanis a gazdasági ellátó igazgatóságokat regionálisan szervezik meg januártól, de a régióközpontok még nincsenek kijelölve - mondta Takács Albert.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szombaton megbeszélést folytatott a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökével, Tapolca és térsége településének polgármestereivel, a megye rendőri vezetőivel, illetve találkozott és elbeszélgetett a városban szolgálatot teljesítő rendőrjárőrökkel is.
A miniszter Scher Józsefet, Tapolca rendőrkapitányát szombaton soron kívül ezredessé léptette elő.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását