2024. március 29. - Auguszta

Akarjuk-e a reformokat?

A népszavazás a kormány tevékenységéről szól, és arról, hogy amit reform címén elindított a Gyurcsány-kormány, azt akarja-e az ország - mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke szombaton Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón.
2007. október 6. szombat 15:26 - Hírextra

"Mi úgy tekintjük, hogy a három kérdés fontos kérdés, ez az embereket alapvetően érinti, ugyanakkor pedig meggyőződésünk az, hogy nem erről fogunk pusztán véleményt nyilvánítani, hanem a kormány tevékenységéről, arról fogunk véleményt nyilvánítani, hogy amit reform címén elindított, azt akarja-e ez az ország, vagy nem" - mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesületből alapított párt, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, egyben a Fidesz országgyűlési képviselője.

Turi-Kovács Béla szerint a Gyurcsány-kormány elkötelezte magát egy olyan gazdaságpolitika mellett, "amely nem a magyar érdekeket, hanem a nemzetközi, a globalista érdekeket szolgálja".

"Arra van most szükség, hogy a magyar nép kinyilvánítsa azt az akaratát, hogy változtatni akar" - tette hozzá a kisgazda politikus.

Beszámolt arról, hogy Bács-Kiskun az ötödik megye, ahol a Kisgazda Polgári Szövetség megyei vezetését megerősíti a tagság. Terveik szerint az év végéig az ország minden megyéjében felállnak a szervezetek.

Az új párt létrehozásával el szeretnék érni: "egy olyan népnemzeti erő álljon fel, a szövetség keretein belül, mely eddig hiányzott a politikai palettáról".

Turi-Kovács Béla szerint az új pártnak a vidéki kisembereket kell képviselni, akik néhány hektáron termelnek, vagy a kárpótlást követően semmihez sem jutottak és ma bérmunkásként kénytelenek élni.

Programjukban szerepel, hogy új földbirtok-, és új termelési szerkezetet kell kialakítani Magyarországon, s falvak megtartását nagyobb hangsúllyal támogatják.

A parlamenti képviselő fontosnak nevezte, hogy a jelenlegi 2 százalékos öntözéssel megművelt területet 20 százalékra emeljék.

"A Vásárhelyi-tervnek a mezőgazdaságot kell szolgálnia, az árvízi tározók helyét is újra kell gondolni, melyhez európai uniós forrásokat is fel kell használni" - tette hozzá.

Véleménye szerint, ha az uniós támogatásokat nem arra használjuk fel, hogy azok tartósan változtassanak a magyar mezőgazdaság állapotán, akkor csak átmeneti lesz a hatás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását