Belföld
Pályázhatnak az egyházi iskolák
Megnyílnak az európai uniós pályázati lehetőségek az egyházi iskolák előtt - mondta az evangélikus egyházi fenntartású iskolák pénteki konferenciáján Budapesten a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezető programmenedzsere.
Az infrastruktúra-informatika és az egészségmegőrzés terén várható gyors fejlődés – hangsúlyozta Szabó Zoltán az "Egyházak és egyházi iskolák lehetőségei a 2007-2013 közötti időszakban" című előadásában.
Egy éven belül mintegy 200 pályázatot hirdet meg az ügynökség, ezek közül több mint százban lehetnek érdekeltek az egyházi intézmények – tette hozzá. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával kiírt pályázatok többek között a Regionális Operatív Programok (ROP) keretében valósulnak meg – tudatta.
Ennek keretében egyebek mellett digitális tábla vásárlására, tetőtér-beépítésre, közösségi helységek kialakítására nyílik majd lehetőség az iskolák számára – mondta előadásában a szakember.
Az iskolák önrész-hányadát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a kormány és különböző hitelek segítségével igyekszik segíteni – állította a szakember.
Előadásában annak adott hangot, hogy az európai uniós pályázatokkal az elöregedés és a migráció okozta népességproblémák egy részét is orvosolhatják, továbbá az oktatás szerkezetváltásával a kontinens munkaerőigényét jobban kiszolgálhatják.
Megjegyezte, hogy a különböző régiók együttműködési programjai segítségével az egyházak határokon átívelő kapcsolataikat is ápolhatják.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium október közepéig konzultatív jelleggel várja az evangélikus egyház véleményét a tenderek kiírásával kapcsolatban, amelynek során a hozzászólások azonos súllyal esnek latba – mondta.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján elindított egy infovonalat, amely az egyedi, így az adatlapok kitöltésekor felmerülő kérdések megválaszolásában segít, míg a hírlevél kategóriában az egyházak is tájékozódhatnak az új pályázati lehetőségekről- jelentette be.
Forrás: MTI