2024. május 8. - Mihály

Kétszeres túljelentkezés a kollégiumban

Több mint hatvan ösztöndíjas diák pályázott arra a 23 párizsi kollégiumi helyre, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium vásárolt a francia főváros legnagyobb egyetemi kollégiumi központjában.
2007. október 4. csütörtök 19:33 - Hírextra

A Párizsi Magyar Intézet (PMI) csütörtöki közleménye szerint az intézet nemcsak kulturális, hanem oktatási képviselete is Magyarországnak. Mint ilyen, egyik kiemelt célja, hogy minél több ösztöndíjas magyar diákot segítsen hozzá egyetemi tanulmányaik franciaországi folytatásához.

Ecsedi-Derdák András, a PMI másfél évvel ezelőtt kinevezett igazgatója kiterjesztette a korábbi lehetőségeket. Részben ennek köszönhető, hogy kétszer annyian jelentkeztek a kollégiumi férőhelyekre, mint a korábbi években.

A közlemény ismertetése szerint Párizsban külföldi diákként szállást keresni szinte lehetetlen vállalkozás. A kollégiumi helyek villámgyorsan betelnek, albérletet (különösen néhány hónapra) találni igen nehéz, már csak a horribilis összegű kaució miatt is. A PMI, amely Collegium Hungaricumként működik, így hazánk kulturális és oktatási képviselete egyben, már hosszú évek óta próbálja a hozzá forduló diákok ilyen irányú problémáit is orvosolni. Míg más országok hosszú évtizedek óta akár állami támogatásból, akár magánadományokból, akár kétoldalú megállapodások révén közös finanszírozással saját kollégiumokat képesek fenntartani a híres párizsi egyetemi kolóniában, Magyarország ezt a terhet jelenleg nem tudja vállalni - ismerteti a közlemény.

Az oktatási tárca éppen ezért évek óta bérlőkijelölési jogot vásárol Párizs legnagyobb egyetemi kollégiumi központjában, a Cité Internationale Universitaire de Paris-ban.

A szálláshelyek betöltésére általában öt, legfeljebb kilenc hónap időtartamra a PMI idén tavasszal pályázatot írt ki a párizsi egyetemi képzésre ösztöndíjat már elnyert hallgatók számára.

A 23 férőhelyre 66 ösztöndíjas pályázott. Az idén országossá tett pályázat elbírálásakor Ecsedi-Derdák András, a PMI igazgatója a szociális szempontokat is figyelembe kívánta venni.

A háromtagú bírálóbizottság, amelynek az intézet igazgatóján kívül Szende Tamás, az INALCO Közép- és Kelet-Európa Intézete igazgatója és Kassai György irodalomtörténész voltak a tagjai, az új szempontokat is figyelembe véve választotta ki azt a 23 diákot, akik októbertől párizsi kollégiumokban lakhatnak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását