2024. március 29. - Auguszta

Reformszövetség: örül az SZDSZ

Az SZDSZ üdvözli a Reformszövetség létrehozását, mert az ország jelenlegi helyzetében széles körű összefogásra van szükség az elengedhetetlen változásokhoz - mondta szombaton Fodor Gábor az MTI-nek.
2008. november 29. szombat 17:55 - Hírextra
A liberálisok elnöke hozzátette: pártjuk évek óta hangsúlyozza a változások szükségességét. A kormánykoalícióból is azért léptek ki, mert a szocialista párt nem akart változtatni

Fodor Gábor kijelentette, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége várja a testület javaslatait, amelyek megvalósításához partnerséget ajánl. Megjegyezte, hogy ő maga is szeretné megkeresni a szövetséget, mert véleménye szerint szükség van az együttgondolkodásra és feltehetően a testület is kíváncsi az SZDSZ javaslataira.

A Reformszövetség az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnökeinek részvételével pénteken alakult meg.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke elmondta: a Reformszövetség olyan átfogó reformprogramot kíván kidolgozni, amely beépíthető a 2009-2013 közötti időszak társadalom- és gazdaságpolitikai programjaiba. A reformok bevezetésének célja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye, a lakosság jövedelme és életminősége mielőbb felzárkózzon az Európai Unió átlagához, és elkerülhető legyen az ország további gazdasági lemaradása
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását