2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Helyrehozható a tévéártalom a kicsiknél?

A képernyő elé ültetett kisgyermekeknek később magatartási és beilleszkedési problémái lehetnek, ám az iskoláskor előtt lecsökkentett tévéadaggal még orvosolható a baj - állították egy vizsgálat alapján amerikai kutatók.
2007. október 3. szerda 09:27 - Hírextra

Az egyetem kutatói 2700 kisgyerek szüleit kérdezték ki gyermekeik tévézési szokásairól és viselkedésükről kettő és öt éves koruk között. Minden ötödik szülő mondta, hogy gyerekei két éves koruktól ötéves korukig legalább napi két órát vagy többet töltöttek a képernyő előtt.

A Pediatrics című szakfolyóiratban közzétett tanulmány kapcsolatot talált a huzamos tévézés és a gyerekeknél kialakult viselkedési problémák között, és megállapította, hogy a két évesen még keveset, de öt éves korban már két óránál többet tévéző gyerekek szülei beilleszkedési zavarokra panaszkodtak.

A publikáció egyik kritikusa ugyanakkor határozottan kifogásolta azt a megfigyelést, hogy a kétévesen két óránál többet tévéző, de öt éves korukra erről "leszokott" gyerekeknél csökkent a beilleszkedési és magatartási problémák kockázata.

"Az emberi viselkedés jóval összetettebb mint a viselkedésről és a társadalmi alapkészségekről begyűjtött mutatók - jó eséllyel lehetnek nehezebben felfedezhető sérülések, amelyeket azok nem mutatnak ki" - fogalmazott Richard House, a Roehampton University brit tudósa.

"Minden gyermek más, és én nagyon szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy olyasféle ajánlást lehetne megfogalmazni a családoknak, ami arról szól, hogy mennyi tévét nézhet a gyermekük" - figyelmeztetett House, külön hangsúlyozva, hogy vannak gyermekek, akik rendkívül érzékenyek a tévé hatásaira.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását