2024. május 9. - Gergely

Robanás a bevásárlóközpont elött

Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek, amikor pár órás eltéréssel felrobbant két bomba kedden a nyugat törökországi Izmir városában. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki a felelős a merényletért.
2007. október 2. kedd 18:11 - Hírextra
Az első robbanás egy bevásárlóközpont előtt történt. A szemetesbe rejtett bomba akkor robbant fel, amikor két utcaseprő arrébb tolta azt egy gyerekekkel teli buszmegállóból, közölte az Anatolia hírügynökség szemtanúkra hivatkozva. A robbanásban a két takarító sérült meg: egyikük karját letépte a robbanás, a másik férfi a lábát törte.

A második bombát pár órával később dobta egy motoros a járdára, jelentette az NTV hírtelevízió szemtanúkra hivatkozva. A robbanásban egy ember életét vesztette, és két másik megsebesült. A merénylet egy szőnyegkészítő műhely előtt történt, amely a robbanás miatt kigyulladt, írta az Anatolia.

A kikötővárosban történt merényletekért eddig senki sem vállalta a felelőséget, és hivatalos gyanúsítottja sincsen az esetnek. Rendőrségi források ugyanakkor azt állították, hogy az első bombához használt plasztik robbanóanyagok arra utalnak, hogy a szeparatista Kurd Munkáspárt (PKK) állhat a merényletek mögött.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását