2024. május 9. - Gergely

Elutasították az indítványt

Elutasította a kecskeméti maffiaperként elhíresült bűnügyben benyújtott felülvizsgálati indítványokat a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden. A Szegedi Ítélőtábla 2006 októberében jogerősen összesen hatvannégy év fegyházbüntetést szabott ki bűnszervezet tagjaké
2007. október 2. kedd 19:46 - Hírextra

A táblabíróság az elsőrendű vádlottat, Radnai Lászlót emberölés előkészületének bűntette és fegyvercsempészetre felbujtás, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt 12 év fegyházra ítélte, s tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A további hét vádlottat öttől tíz évig terjedő fegyházbüntetéssel sújtotta az ítélőtábla. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket.

Az ítélet ellen nyolc védő nyújtott be felülvizsgálati indítványt, mert véleményük szerint nem állapítható meg, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték volna el tettüket, és eljárási szabálysértés is történt az ügyben. Az LB szerint azonban a felülvizsgálati indítványok nem voltak alaposak, ezért helybehagyták az ítélőtábla ítéletét. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását