2024. május 8. - Mihály

Itt az Ősz Szegeden is

Tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája a város és a felsőoktatási intézmény összművészeti seregszemléjét, az Őszi Kulturális Fesztivált - tájékoztatta Tajti Gabriella szervező az MTI-t hétfőn.
2007. október 1. hétfő 19:37 - Hírextra

Az egyhónapos rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadók és alkotóművészek mutatkozhassanak be Szeged közönsége előtt - mondta az iroda vezetője a kedden este nyíló fesztiválról.

Október végéig 44 helyszínen 220 program közül válogathat a közönség, az egyetem központi épülete és klubjai mellett a város szinte minden közművelődési intézményében és szórakozóhelyén tartanak rendezvényeket, újdonságként a Reök-palotában is - közölte a szakember.

A programok között komolyzenei hangversenyek, színházi előadások, kiállítások, dzsessz-, rock- és népzenei koncertek, tematikus filmvetítések, éjszakai filmklubok, táncházak, könyv- és filmbemutatók, közönségtalálkozók, irodalmi-közéleti beszélgetések szerepelnek.

A koncerteken fellép többek között Vajda Júlia operaénekes és Blaho Attila dzsessz-zongorista, Zádory Édua hegedűművész, Faragó Márk és Fülei Balázs zongorista és Csanádi László orgonaművész. Kiállítás nyílik Nádas Péter író és Schmidt Andrea fotóriporter fényképeiből, FeLugossy László alkotásaiból, fellép a Krétakör Színház, felolvasóestet tart Darvasi László, Závada Pál, Cserna-Szabó András és Grecsó Krisztián.

Számos filmbemutatón az alkotókkal is találkozhatnak a nézők, s megrendezik a Magyar Íróválogatott és a Szegedi Tudósválogatott tavalyi labdarúgó-mérkőzésének visszavágóját is - sorolt fel néhányat a programok közül a szervező.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását