2024. május 6. - Ivett, Frida

Egyszerűbb adórendszert!

A kormány szerdai bejelentését követően az MDF is az úgynevezett "kisadók" és a párhuzamos adatszolgáltatások megszüntetését kezdeményezi - jelentette be csütörtökön a legkisebb ellenzéki párt.
2007. szeptember 27. csütörtök 16:45 - Hírextra
Pettkó András országgyűlési képviselő a Független Hírügynökségnek elmondta, szerintük első lépésben arra van szükség, hogy a különböző kisadókat (például a kulturális járulékot) szüntessék meg, és építsék bele a társasági adóba. Ezzel a lépéssel átláthatóbbá válna a rendszer, lényegesen csökkennének a fölösleges adminisztratív terhek, pénzt és időt takaríthatnának meg.

Veres János pénzügyminiszter ugyanakkor a szerdai kormányülést követően jelentette be, hogy 2008-ban a kisadókat, így - a munkaadói járulékot, a szakképzési hozzájárulást, az innovációs járadékot és a rehabilitációs járulékot - egy egységes adónem váltja ki, ennek mértéke, a vállalkozások nagyságától függ majd. Alapja a korrigált nettó árbevétel lesz. A 20-nál kevesebb embert foglalkoztatóknak 0,9 százalékot kell majd fizetniük, 20-50 fő között 0,95 százalék, 50 fő felett pedig 1,22 százalék lesz az adó.

Emellett az MDF szerint fel kell számolni a párhuzamos adatszolgáltatási kötelezettséget. Ha egy adat valamely forrásból már eleve a hivatal rendelkezésére áll, akkor azt ne kelljen más felhasználás céljából újra és újra beszolgáltatnia, gondoskodjon inkább az állam az intézmények közötti megfelelő információáramlásról.

Pettkó András szerint ezek csak az első lépések, hosszú távon csak az egykulcsos adó jelenthet tartós egyszerűsítést.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását