2024. május 9. - Gergely

Az utastéren kívül repült

"Csoda" történt Andrej Scserbakov 15 éves orosz kisfiúval: a permi repülőtéren bemászott egy TU-154-es repülőgép szárnyába, és élve meg is érkezett Moszkvába.
2007. szeptember 27. csütörtök 10:38 - Hírextra

Andrejt a moszkvai repülőtéren szedték össze, amikor a többi utast már elvitték a géptől buszokon, de nem hitték el, amit mesélt, noha kék volt a hidegtől és keze kissé megfagyott.

Elmesélte, hogy elszökött otthonról nagymamája 1500 rubeljével - 10 500 forintjával -, majd Permben csavargott két napig, s végül egy résnyire nyitva hagyott kapun bejutott a repülőtérre. Farmer volt rajta, két ing, egy bőrdzseki és edzőcipő. A felszállásnál elvesztette eszméletét, és csak a földet érés után tért magához.

Andrej állítólag ott utazott, ahová a repülőgép behúzza futóművét. Amit mesél, az szakértők szerint lehetetlen: ott mínusz 60 fok a hőmérséklet, nincs oxigén, a futómű pedig egyszerűen megdarálja - így vélekedik az esetről Alekszandr Sengardt, a TU-154-es főkonstruktőre is. A szárny alatti részbe emellett szerinte nem is lehet bejutni.

A Komszomolszkaja Pravda című moszkvai lap megnézte és kimérte: ha érvényes a szabály, hogy ahol az ember feje befér, ott teste többi része is bemegy, akkor elvben lehetséges, amit a fiú mesél, fejének átmérője ugyanis 18 centiméter, míg a legszűkebb helyé, ahol át kellett jutnia, 25 centiméter.
De ha Andrej hazudik, akkor a csomagtérben utazott, ez pedig a biztonságra nézve vet fel komoly kérdéseket.

A Komszomolka szerint hét olyan eset ismert a repülés újkori történetében, amelyben valakik a futóműnek készült részben próbáltak utazni, de mindannyian életüket vesztették.

Márpedig Andrej fagyott keze már fáj, ami remélni engedi, hogy meggyógyul, vagyis sértetlenül úszta meg a történteket.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását