2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nagy Imre unokájának sikerült

Az Országgyűlés elnöke, valamint az MSZP, a Fidesz, az MDF, a KDNP és az SZDSZ frakcióvezetője is elfogadta Jánosi Katalin meghívását október 4-ére egy beszélgetésre, amelynek a Nagy Imre emlékház ad otthont.
2007. szeptember 26. szerda 18:56 - Hírextra

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője elfogadta a meghívást, és részt vesz a találkozón - közölték az MTI-vel a politikus titkárságán.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője megkapta Jánosi Katalin meghívó levelét, amelyre válaszul tudatta Nagy Imre unokájával, hogy elfogadja a meghívást, és ott lesz a beszélgetésen - közölte az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnök-frakcióvezetője szintén elfogadta a meghívást - közölte a párt szóvivője. Halász Zsuzsa elmondta: Semjén Zsolt azonban családi okok miatt nem tud ott lenni a Nagy Imre emlékházban október 4-én, édesapja temetése miatt. Hozzátette: Semjén Zsoltot Rubovszky György frakcióvezető helyettes képviseli majd.

Az SZDSZ sajtóosztálya az MTI érdeklődésére közölte: a pártot a beszélgetésen Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes képviseli, mivel Eörsi Mátyás frakcióvezető az adott időpontban külföldön lesz.

Herényi Károly (MDF) frakcióvezető az MTI-nek elmondta: megkapta a meghívót, és részt vesz a beszélgetésen.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is úgy tájékoztatta a távirati irodát, hogy ott lesz a beszélgetésen.
Jánosi Katalin, Nagy Imre, a mártírhalált halt miniszterelnök unokája, október 4-re közös látogatásra és beszélgetésre hívta a közelmúltban az Országgyűlés elnökét, alelnökeit és a pártok frakcióvezetőit a Nagy Imre Emlékházba.

Nagy Imre unokája nyílt levelében azt írta: a ház történelmi hangulata elősegítené az október 23-i ünnepre való szellemi ráhangolódást. "Ezzel a látogatással újra hitet tennénk amellett, hogy léteznek olyan megkérdőjelezhetetlen értékek, melyek összekapcsolnak bennünket, valamennyiünket ebben a hazában. Ilyen érték 1956 forradalma, szabadságharca, Nagy Imre és mártírjaink áldozata, a szabadság és demokrácia eszményei" - fogalmazott János Katalin.

Nagy Imre unokája levelében azt kérte a pártok frakcióvezetőitől és az Országgyűlés elnökétől, alelnökeitől, hogy az ünnepet ne áldozzák fel a politikai csatatéren.

Mint írta, 1956 októberének végén Nagy Imre képes volt félretenni pártjának érdekeit, azokon felülemelkedve egész nemzetét szolgálta, valódi államférfivá lett. "Képes volt valamennyiünkért küzdeni, és valamennyiünkért feláldozni életét" - olvasható a nyílt levélben.

Jánosi Katalin az idén június 15-re, Nagy Imre kivégzése évfordulójának előestéjére közös imára és beszélgetésre hívta a parlamenti pártok elnökeit. Akkor sem Orbán Viktor, sem pedig Semjén Zsolt nem vett részt az imán. A Fidesz, illetve a KDNP elnöke azzal indokolta távolmaradását, hogy előre lekötött programja miatt nem tud eleget tenni a meghívásnak.

Semjén Zsolt július 10-én tett látogatást a Nagy Imre Emlékházban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását