2024. május 10. - Ármin, Pálma

10 ezer ember kémkedett a nyugat-német hírszerzésnek

Az egykori Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) körülbelül 10 ezer embert szervezett be a nyugatnémet hírszerzés, hogy információkat szerezzen a kommunista államban zajló eseményekről, illetve az ott állomásozó szovjet csapatokról - állítja egy német t
2007. szeptember 25. kedd 17:22 - Hírextra
A történész egy kollégájával azt vizsgálta meg, milyen módszerekkel dolgozott a szövetségi hírszerzés az 1949 és 1989 között létezett NDK-ban. A két tudós pénteken jelentet meg egy tanulmányt a nyugatnémet titkosszolgálat néhány éve kutatható archívumában talált dokumentumok alapján.

A kutatás szerint 1955-ben már több mint 4 ezer keletnémet kémkedett a Nyugatnak, az ő feladatuk volt a csaknem 500 szovjet katonai létesítmény megfigyelése.

A berlini fal 1961-es megépítéséig a nyugatnémet hírszerzés viszonylag könnyen be tudta szervezni az embereket - sokat segítettek a korábbi, egységes Németország idején kialakult ismerettségek, barátságok, többek között a Wehrmacht egykori katonái, felettesei vették fel egymással újra a kapcsolatot.

A kommunista NDK negyven éve alatt több mint 10 ezer keletnémet vállalkozott hosszabb-rövidebb ideig arra, hogy kémkedjen; a hírszerzés veszélyes, de jól fizető munka volt. A Nyugat 50 és 1000 német márka közötti összegeket fizetett az információkért. Összehasonlításként: az NDK-ba rokonlátogatásra utazó nyugatnémetek maximum 100 márkát, plusz költségtérítést kaptak, ha jelentettek valamit. A keletnémetek kémek levélben tudósítottak, a sorok között láthatatlan tintával írták jelentéseiket.

A berlini fal 1961-es felépítése után már nehezebben ment a beszervezés. A keletnémet állambiztonsági minisztérium fokozottabban figyelte a gyanús embereket, néha szándékosan szivárogtattak ki hamis információkat, hogy tőrbe csalják a kémet.

A lebukott hírszerzők komoly büntetést kaptak, 1977-ben 12 évre ítéltek egy idős tanárt, aki feleségével együtt másfél évtizeden keresztül jelentett szovjet katonai bázisokról.

A keletnémet titkosszolgálat, a Stasi körülbelül 6 ezer emberrel kémkedett Nyugat-Németországban.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását