2024. május 29. - Magdolna

Pálinkafesztivál Tarpán

A világhírű tarpai pálinka fesztiválját, a 4. Szatmár-Beregi Szilvanapokat szeptember 28-29-én rendezik meg a beregi településen - közölte a község polgármestere sajtótájékoztatón Nyíregyházán pénteken.
2007. szeptember 21. péntek 12:57 - Hírextra

Az első napon szakmai program lesz, ahol a zsűri értékeli a pálinkák versenyére nevezett italokat, várhatóan több, mint százat - mondta Kelemen Béla.

Másnap természetesen az érdeklődők is megkóstolhatják a legjobb pálinkákat a művelődési ház kertjében tartott közönségnapon, amelyen szilvás ételeket főznek, sütnek a vendégeknek, így derelyét, mocskos tésztát, gombócot, aszalványlevest, valamint sütemények garmadát, közte a paraszt porlóst.
Szilvalekvárt is főznek, hozzá pedig házi kenyeret sütnek a helyszínen kemencében, bemutatva annak minden folyamatát.

Csobolya Attila pálinkalovag elmondta: a rendezvény látványossága lesz a 2005-ben alakított Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend felvonulása is, amelynek 12 tagja tizenkét jelölt közül "kigolyózással", szigorú szabályok szerint új tagot választ a rend soraiba.

Tájékoztatott arról is, hogy a pálinkák versenyét három kategóriában tartják, s az elsőben a bér- és kereskedelmi főzési szilvapálinkákat minősítik.

A Kárpátok közelsége, a különleges, sok napsütéssel járó mikroklíma speciális zamatot ad a Nemtudom nevű szilvának, amelyből a híres pálinkát készítik, s nagy gondossággal cefrézik, erjesztik az alapanyagot, vigyázzák a főzés, a finomítás menetét, s fahordókban érlelik a lefőzött párlatot.
A második kategóriában az ugyancsak védettséggel bíró szatmár-beregi almapálinkák versenyeznek, míg a harmadikban a más gyümölcsökből, így például a vadkörtéből, szederből, kökényből, málnából és szamócából főzöttek.

Egész napos kulturális program is várja a Tarpát felkereső több ezer vendéget, szeptember 30-án pedig amolyan ráadásként térségi sportnapot tartanak, népi virtusvetélkedőn például szekértoló- és hordógurító versenyen mérhetik össze erejüket a szatmár-beregi falvak erős legényei.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását