2024. március 29. - Auguszta

Apollón jósdája pályázat gyerekeknek

Az ókori görög vallás és kultusz megismerése céljából pályázatot hirdetett a fővárosi Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye általános és középiskolások számára - tájékoztatta Lévay Zoltán, az intézmény kommunikációs osztályvezető-helyettese szerdán az MT
2007. szeptember 19. szerda 13:34 - Hírextra

Az Apollón jósdája című pályázatra jelentkezőknek nem csak elméleti tudásukról kell majd számot adniuk, hanem egy görög templom homlokzatának makettjét is el kell készíteniük, ezáltal a résztvevők megismerhetik a templomépítészet jellemzőit is - áll az írásos összegzésben.

A kiírás szerint a pályázat keretében októbertől áprilisig a csapatoknak 4 feladatlapot kell kitölteniük. Az első feladatlapot a jelentkező csoportok október 10-től tölthetik le a múzeum honlapjáról.

A Magyarország egyetlen antik művészeti kollekcióját gondozó gyűjtemény már ötödik éve, az Éoszról (a görög mitológiában a hajnal istennőjéről) elnevezett program keretében ír ki pályázatokat iskoláknak, szakköröknek, hogy segítse a klasszikus ókor iránt érdeklődőket ismereteik gyarapításában.

Az Antik Gyűjtemény átfogó képet nyújt a klasszikus ókor világáról, eredeti művekkel szemlélteti Hellász és Róma művészetét, s ennek segítségével történelmüket, irodalmukat, az ókori mítoszokat és a mindennapokat.

A program előző pályázatának témája Ovidius és az általa megénekelt argoszi királylány, Ió története volt. Akkor csaknem 250 határon túli és hazai csapat összesen mintegy 3 ezer tanulója vett részt a versengésben.

A kiírás szerint az Apollón jósdája című pályázatra a csapatok október 6-ig jelentkezhetnek. A pályázati felhívás, valamint a jelentkezési lap a www.eos.szepmuveszeti.hu honlapon olvasható. A győzteseket a tanév végén egy napra vendégül látják a Szépművészeti Múzeumban.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását