2024. április 16. - Csongor

Kábítószeres bűnszövetkezetet lepleztek le

Az elmúlt évtized egyik legnagyobb heroinszállítmányát foglalták le a főváros XII. és XIV. kerületében, a vietnami bűnszövetkezet 24 kilogrammos tételének kiskereskedelmi értéke 400 millió forintra tehető - mondta Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi hel
2007. szeptember 18. kedd 18:02 - Hírextra

Ródler Norbert, a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának vezetője az akcióról szólva elmondta: a BRFK által személyesen is ismert bűnözőkkel szemben még hétfőn délelőtt kezdődött az operatív akció. Az öt ázsiai férfit ruhabálák kibontása közben figyelték meg.

A rendőrség és a terrorelhárító csoport körbezárta a gyanúsítottakat, akik a tetőn át sikertelenül igyekeztek menekülni, mert az utcát lezárták - ismertette az eseményeket a rendőr százados.

A heroinnal kereskedő vietnami bűnszövetkezet vezetőjéről megjegyezte: hasonló cselekményekért állt már bíróság előtt, melynek eredményeként korábban kiutasították az országból. Jelenlegi várható büntetése 5-15 év között várható.

Mint mondta, ezzel az érdekcsoporttal kapcsolatban mintegy két éve indult meg komoly felderítő tevékenység, amelynek eredménye a 400 millió forint értékű heroinszállítmány elfogása, valamint az annak értékesítésével foglalkozó öt vietnami állampolgárral szemben indult kényszerintézkedés lett.
Bodnár Zsolt helyettes rendőrfőkapitány elmondta, hogy figyelmük az utóbbi években a maffiákban fontosabb szerepet betöltő kereskedők felé irányult, akik közül kiemelkednek a tevékenységüket folyamatosan bővítő délkelet-ázsiai bűnözők - tette hozzá.

A vietnami heroinkereskedők 2001-től dolgoztak a budapesti forgalmas villamosvonalak mentén - mondta el Ródler Norbert. A nyomozás során két éve körvonalazódott az elkövetőket irányítók személye, akik viszont eddig leleményesen igyekeztek titkolni tevékenységüket, és közvetlenül nem is érintkeztek drogokkal.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását