2024. június 23. - Zoltán

Indul a bulijárat

Éjszakai bulijárat indítását tervezi a veszprémi önkormányzat, mivel a tanév kezdete óta több lakossági panasz érkezett az egyetemi városrészben szórakozó és éjjel randalírozó fiatalok miatt. Veszprémben mintegy tízezer hallgató tanul, közülük ötezren fol
2007. szeptember 18. kedd 14:47 - Hírextra
Az önkormányzat mindenképpen békét akar teremteni a lakók, és a fiatalok között, ezért a Balaton Volán együttműködésével úgynevezett gyűjtőjáratot indítana, amely amerikai mintára a szórakozóhelyről egyenesen a lakóhelyükre vinné az egyetemistákat, és így a fiataloknak nem lenne módjuk éjjel hangosan, csoportokba verődve keresztülvonulni a városon - mondta a Független Hírügynökségnek Baumgartner Lajos önkormányzati képviselő. Az önkormányzat elképzelései szerint az érintett napokon - általában kedden és szerdán - az egyetemi városrész szórakozóhelyein és a buszjáratokon rendőrök, valamint polgárőrök megerősített szolgálattal óvnák a rendet.

A tervek szerint a járatot a város, a hallgatói önkormányzat és a szórakozóhelyek közösen üzemeltetnék. Az egyelőre még nem dőlt el, hogy a bulibuszt ingyenesen vehetik igénybe a diákok vagy fizetniük kell érte.

A városrész lakóközösségének képviselője Vízy Szabolcs a Független Hírügynökségnek elmondta, a lakók jelezték az önkormányzatnak, ők is hozzájárulnának térfigyelő kamerák megvásárlásához, hogy az egyetemistákhoz csapódó fiatalok rongálásai és szemetelései is nyomon követhetőek legyenek.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását