Pelczné Gáll Ildikó sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: Ki gondolta volna, hogy ez a "szociálisan érzékeny kormány" a megszorításokat a családokon kezdi, problémákat gerjeszt, majd nem old meg, aztán szülőket és gyermekeket, orvosokat és betegeket, pedagógusokat állít szembe?
"A szociálliberális kormány csak nevében szociális, alapjaiban antiszociális, lassan kiárusítanak minket, miközben segélyekre kényszerítenek" - jelentette ki az ellenzéki párt alelnöke, a Fidesz női tagozatának elnöke, aki szerint a kormány csak a hatalmat szereti és ezért félelmet gerjeszt az emberekben, "ami dühöt, majd erőszakot szül", és a kormány ezt kihasználva tartja meg a hatalmát.
Pelczné Gáll Ildikó elmondta azt is, a gyermekek és a családok jövőjéért folytatott küzdelemben minden parlamentáris eszközt meg kell ragadni, s a Fidesz minden támogatást megad azoknak, akik ezért demonstrálnak. Daróczi Dávid véleménye szerint Pelczné Gáll Ildikó a nyilatkozatával beismerte, hogy a megmozdulást a Fidesz pártpolitikai akciónak tekintette és újabb lehetőség volt számára, hogy hatalmi játszmákra használjon fel embereket.
A kormányszóvivő az MTI-nek azt mondta: az egészségügy eddig rosszul működő és pazarló rendszer volt, amelynek előnyeit egy szűk, de hangos érdekcsoport élvezte. Emlékeztetett arra, a kormány ezen akar változtatni.
Az első eredmények már látszanak is, ezért lehetséges, hogy a korábban rendre veszteséges egészségügyi kasszában most többlet van, és így 25 milliárd forint szétosztható azok között az intézmények között, amelyek vezetői "a saját önös érdekeik helyett" inkább a betegek érdekeit nézték, és lelkiismeretesen belevágtak a reformokba, az igazságosabb rendszer és a jobb minőségű szolgáltatások bevezetéséért - hangsúlyozta a kormányszóvivő.