2024. május 6. - Ivett, Frida

Kis Szent Teréz ereklyéje Miskolcon

Megérkezett Lisieux-i Kis Szent Teréz ereklyéje pénteken a miskolci Mindszenti templomba; az ereklye 22 órán át látogatható a borsodi megyeszékhelyen, következő állomása Sátoraljaújhely.
2007. szeptember 7. péntek 13:42 - Hírextra

Harangzúgás közepette érkezett meg a zsúfolásig megtelt Mindszenti templomba az ereklye, ami az Egri Főegyházmegyében eddig Gyöngyösön és Egerben volt látható, s amit szombaton Sátoraljaújhelyen, a római katolikus templomban fogadnak.

Mándy Zoltán, az egri bazilika plébánosa kísérte el a borsodi megyeszékhelyre az ereklyét, s mint mondta, Egerben hívek ezrei vonultak el előtte.

Berkes László, a Mindszenti templom plébánosa arról beszélt, hogy Kis Szent Teréz a missziók védőszentje és egyháztanító. Hozzátette: a hívek kéréseiket kis papírra írva bedobhatják az ereklye mellett álló kosarakba, és kezükkel is megérinthetik az ereklyét védő láda üvegét.

A mindszenti plébános a távirati irodának elmondta: Lisieux-i Szent Teréz a missziók társvédőszentje, aki előre megmondta, hogy teste elporlad, mégis megmaradt néhány csontdarab, amelyet három ereklyetartóban őriznek. A lisieux-i Kármel oldalkápolnájában Szent Teréz üvegkoporsóban fekvő viaszszobra alatt van az ereklyék egy része, ennek tartóját Brazília ajándékozta. A lisieux-i bazilikának XI. Piusz pápa adományozta azt az ereklyetartót, amelyben "állandó tiszteletre kihelyezve" nyugszik a jobb alkarcsont két darabja, és szintén Brazília ajándéka az a nemes fából készült ereklyetartó, amely 1994 óta a világot "járja".

Ez a 132 kilogrammos láda érkezett a városmisszió alkalmából Magyarországra - fűzte hozzá Berkes László.

Beszámolt arról, hogy Kis Szent Teréz ereklyéi eddig körülbelül 50 országban voltak, s már minden földrészen megfordultak. A missziók védőszentje ereklyéivel mindenütt az új evangelizációt mozdítja elő.

Az 1873-ban született Lisieux-i Szent Terézt 1923-ban boldoggá, két év múlva pedig szentté avatták. Ugyanebben az évben, december 14-én a missziók főpatrónájává nyilvánította a pápa, 1944-ben pedig Franciaország második patrónája lett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását