2024. május 10. - Ármin, Pálma

Futsal BL meccs Vácon

Szombattól Vácon rendezik meg a 2007/2008-as futsal Bajnokok Ligája egyik csoportselejtezőjét. A negyedik csoportban a belga, a görög és a montenegrói bajnok mellett Magyarország legjobb csapata, a Megatherm-Gödöllő együttese próbálja meg kiharcolni a tov
2007. szeptember 6. csütörtök 21:46 - Hírextra
A megfiatalított gödöllői gárda az előző évhez hasonlóan idén is hazai környezetben harcolhat a továbbjutásért, melyre van reális esély, de ahogy Kis János vezetőedző fogalmazott, nem lesz egyszerű dolog ebből a négyesből továbbjutni.

"Két csapatot nem igazán ismerünk még mi sem, úgyhogy ötven százalék esélyt adok a továbbjutásunknak. A belgákról már láttunk felvételeket, így a játékuk ismerős lesz. Két mérkőzést kell nyernünk ahhoz, hogy biztos továbbjutók legyünk, remélem sikerül végrehajtania a fiúknak ezt a bravúrt" - mondta.

A találkozókat a váci sportcsarnokban rendezik és eddig egyedülálló módon egy internetes sportfogadásokkal foglalkozó cég is felvette élő videóprogramjába a BL-selejtezőt, így azt a világhálón bárki megtekintheti.

A Megatherm Gödöllő váci programja:

szombat:
Megatherm Gödöllő-Athina '90 Athén (görög) 14:30 ó

vasárnap:
Megatherm Gödöllő-KMF Municipium Casino Pljevlja (montenegrói) 14 ó

kedd:
Megatherm Gödöllő-Futsal Topsport Antwerpen (belga) 20 ó
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását