2024. június 1. - Tünde

Bajnai: végre kell hajtani az önkormányzati reformot

Elengedhetetlenül szükséges az önkormányzati reform végrehajtása, hiszen az elmúlt 13 évben a változtatásokhoz szükséges kétharmados parlamenti támogatás hiányában elmaradt a helyhatósági rendszer korszerűsítése - mondta Bajnai Gordon csütörtökön Nyíregyh
2007. szeptember 6. csütörtök 16:06 - Hírextra

A reform véghezvitelére az európai színtű jogszolgáltatás megteremtéséhez, az ország fejlődését szolgáló önkormányzati struktúra kialakításához és a rendszer finanszírozhatóságához van szükség - hangsúlyozta az önkormányzati és területfejlesztési tárca vezetője.

A miniszter az átszervezés első lépéseként említette a vagyonkezelési jog kiterjesztését, valamint a céltámogatások és a címzett támogatások rendszerének átalakítását. Szükségesnek tartaná a nagyobb településeken, városokban, megyékben a képviselő-testületek létszámának csökkentését, az 1.000 lakos alatti falvakban a körjegyzőség kötelezővé tételét, sőt önkéntesség alapján az ezertől néhány százzal több lakosú községekben is lehetővé tenné ezt.

Megoldandó feladatként említette az erős középszintű regionális önkormányzatok választással történő létrehozását is, megfelelő döntési jogkörrel és felelősségvállalással. Bajnai Gordon a fővárosi önkormányzat reformjának kérdésében szintén lépéseket tart szükségesnek, mivel - mint mondta - "sokan panaszkodnak a jelenlegi rendszerre".

Az önkormányzati társulások kötelezővé tételét ugyancsak fontosnak tartaná, hiszen sok kistelepülés nem képes önálló feladatellátásra, aminek példájaként a közoktatás területét említette.
A jegyzői konferencián tartott beszédében a miniszter a működési jellegű reformok közül a körjegyzőség alapításának megkönnyítését, az új községek alakulásának méret szerinti szigorítását, a polgármesterek jogállásának felülvizsgálatát, megerősítését, az alpolgármesterek tevékenységének szabályozottabbá tételét, s a képviselő-testületi bizottsági rendszer átalakítását sorolta fel.

Kitért a felügyeleti és ellenőrzési rendszer erősítésére, a közigazgatási hivatalok jogainak "markánsabbá tételének" szükségességére is. Bajnai Gordon az önkormányzati képviselői tiszteletdíjak csökkentésének szükségességét ugyancsak felvetette a nyíregyházi jegyzői konferencián.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását