Marad a munkaügyi miniszter
Posztján marad a szlovák munkaügyi miniszter - a pozsonyi parlament szerdán kora hajnalban elvetette a Viera Tomanová menesztését követelő ellenzéki indítványt. Az eredmény várható volt, hiszen a három ellenzéki párt összesen 65 mandátummal rendelkezik a
2007. szeptember 5. szerda 11:51 - Hírextra
A bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott rendkívüli ülés 17 órán át tartott. A miniszter asszony ellen végül hatvan szavazat gyűlt össze. A vitát éles szóváltások, személyeskedések kísérték, de politikai "folklórelemek" is színesítették. Az egyik parlamenti alelnök például kikapcsolta egy ellenzéki képviselő mikrofonját, és szónoklata közben rendelt el szünetet. A karzaton több tucat volt bányász transzparensekkel tüntetett a tárcavezető mellett. Szerintük éppen a jelenlegi legerősebb ellenzéki párt elnöke, Mikulás Dzurinda előző kormánya idején vesztették el jogosultságukat a nyugdíjra.
Az ülés idején Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze, amelyen a többi közt úgy döntöttek, ügyészségi vizsgálatot kérnek a sajtóval szemben, mert az egyik bulvárlap fotósa állítólag magánlaksértést követett el a miniszter asszony házánál, sőt: családtagjairól is különböző híresztelések keltek szárnyra.
A munkaügyi miniszter a Fico-kormány legtöbbet támadott tagja. Főként azt vetik a szemére, hogy olyan nonprofit szervezetnek ítélt meg kétmillió koronás (vagyis körülbelül 15 millió forintos) támogatást, amelyet a miniszterelnök pártjához, a Smerhez közel álló személyek vezettek. A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy a támogatott szervezet, a Privilégium 17,3 millió koronával (tehát több mint 126 millió forintnak megfelelő összeggel) tartozik a társadalombiztosítási feladatokat ellátó szlovák intézménynek, a Szociális Biztosítónak. Sőt, többmilliós adóhátraléka is van. A korrupció gyanúját erősíti az is, hogy a miniszter asszony korábban a szervezet módszertani szakelőadója volt.
Forrás: FH