2024. május 8. - Mihály

Egyre hatalmasabb méretet ölt a gyermekbűnözés

Nagy-Britanniában évente csaknem háromezer ügyben indul nyomozás 10 évnél fiatalabb kiskorúak ellen, tudta meg a BBC. Angliában és Walesben a büntethetőségi korhatár 10 év, míg Skóciában mindössze 8. Az ennél fiatalabb elkövetők ellen nem emelnek vádat, d
2007. szeptember 2. vasárnap 19:19 - Hírextra
A tíz év alatti gyerekek által elkövetett bűntények között ezren felül van a gyújtogatások és rendbontások száma, több száz a testi sértés és betöréses lopás, és hatvannál több a szexuális vétség.

A tíz év alatti gyerekek által elkövetett bűntények száma azonban még így is elenyésző az évi 5,5 millió bejelentett bűntett mellett, derül ki a brit belügyminisztérium adataiból.

Angliában és Walesben a közelmúltban több csoport is hangot adott annak a követelésnek, hogy engedjék le 8-9 éves korig a büntehetőségi korhatárt. A brit gyermekalap elnevezésű jótékonysági szervezet szóvívője, Bob Reitemeier ezzel szemben a korhatár 14 évre emeléséért kampányol. Szerinte tarthatatlan, hogy bár az országban 18 éves kortól van szavazati joga a fiataloknak és 16 éves kortól élhetnek nemi életet, a bűntényekért már 10 éves kortól elelősségre vonhatják őket.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását