2024. május 6. - Ivett, Frida

Gyilkosság áldozata lett a titkár!

Gyilkosság áldozata lett a Berettyóújfalui Városi Bíróság titkára, Ny. László; a 31 éves férfi holttestén idegenkezűségre utaló sérüléseket rögzített az orvos szakértői vizsgálat - közölte Simon Ernő hajdú-bihari főügyész csütörtökön az MTI-vel.
2010. február 11. csütörtök 11:40 - HírExtra
Az áldozatot - a város polgármesterének nevelt fiát - február 8-án este, saját lakásában, "furcsa körülmények között", testén égési sérülésekkel találták holtan. Felesége is a lakásban tartózkodott, őt sokkos állapotban találták a rendőrök.

Bár hamar elterjedt, hogy az asszony féltékenységből előbb megszúrkálta, majd felgyújtotta a férjét, a rendőrség csak "segítségnyújtás halált okozó elmulasztása" miatt indított nyomozást az ügyben, igaz, kihallgatását követően az asszonyt őrizetbe vette.

Simon Ernő főügyész tájékoztatása szerint miután az orvos szakértői vizsgálat a halállal összefüggésben megállapította az idegenkezűséget, az ügy vizsgálatát átvette a Debreceni Nyomozó Ügyészség.

Az ügyészek csütörtökön megkezdték a feleség újbóli kihallgatását, s pénteken döntenek arról, kezdeményezik-e előzetes letartóztatását - tette hozzá a főügyész.

Simon Ernő elmondta azt is: a helyszíni szemle még csütörtökön is tart a berettyóújfalui lakásban. A nyomozók DNS-mintákat gyűjtenek. Nem zárják ki ugyanis annak a lehetőségét, hogy esetleg más is tartózkodott a lakásban az egyébként erős testalkatú fiatalember meggyilkolásakor.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását