2024. május 28. - Emil, Csanád

A fiú bokája miatt most a kórház ütötte meg a sajátját

Még a héten megkaphatja a bíróság által megítélt milliókat az a kisfiú, akinek egy orvosi műhiba miatt károsodott az egyik egészséges bokája. A Baranya Megyei Kórházat tízmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Pécsi Ítélőtábla áprilisban, miut
2007. június 5. kedd 10:25 - Hírextra
Décsei Katalin, az ítélőtábla szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Baranya Megyei Bíróság korábban első fokon a két szülőnek 500-500 ezer forintot, a most 14 éves fiuknak pedig 4 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg. Mivel a Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú határozatot április 10-én helybenhagyta, a megyei kórháznak és biztosítójának a kamatokkal együtt 10 millió forintot kell kifizetnie.

Ruzsa Csaba, a kórház főigazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy még a héten utalhatják a megítélt milliókat, előtte azonban egyeztetnie kell a biztosítóval. Azt, hogy a 1,5 milliárd forintos hiánnyal küzdő kórháznak mekkora összeget kell utalnia attól függ, a biztosító mekkora részt vállal magára. A tervek szerint a biztosító és a Baranya Megyei Kórház is 5-5 milliót fizet a családnak.

A gyermek 1999-ben, hat évesen leesett egy létráról és eltörött a jobb combcsontja. A pécsi kórházban a törött csontot helyrerakták, majd lábszárait szorosan összekötve gyógyították. Az orvosok azonban nem vették észre, hogy a fiú ép bokája megduzzadt, bevizesedett, majd két nappal később már műtétre szorult. Szakértők szerint az életét hosszútávon befolyásoló sérülést szenvedett a kezelés közben.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását