2024. május 6. - Ivett, Frida

A gyerekek vizitdíj nélkül mehetnek

Elsősorban a vizitdíjjal összefüggő változásokkal foglalkozott szerda délutáni ülésén a kormány, amely úgy döntött, megmarad a 18 éven aluliak vizitdíj mentesége - tudta meg kormányközeli forrásból az MTI.
2007. május 3. csütörtök 09:28 - Hírextra
A távirati iroda úgy tudja, a többórás kormányülés jelentős részében a vizitdíjjal kapcsolatos eddigi tapasztalatok és észrevételek kerültek napirendre, melyek eredményeként több dolgot is változtattak a szabályozáson. Vita volt a gyermekek után fizetendő vizitdíjról, de a 18 évnél fiatalabbaknál marad a mentesség, mert "a szülőtől nem várható el, hogy meg tudja ítélni, gyermeke sürgősségi ellátásra szorul-e" - fogalmaztak az MTI-nek.

A gyermekek ellátásánál változik ugyanakkor, hogy ha a szülő letér az úgynevezett betegútról, tehát a háziorvos helyett rögtön a szakorvoshoz fordul, akkor hatszáz forint helyett ugyanúgy ezer forintot kell fizetnie, mint a felnőtteknél.

Az MTI információi szerint a kormány döntött arról is, hogy nem kell kórházi napidíjat fizetniük azoknak, akik tartós betegségben szenvednek, és emiatt kerülnek be az egészségügyi intézménybe. Ha viszont más betegséggel kezelik őket, akkor nem jár a mentesség.

Döntés született a felsőoktatási törvény módosításáról is: ezentúl megszabják többek között, hogy egy tanár egyszerre hány felsőoktatási intézményben vállalhat munkát. A kormányülésen történtekről csütörtökön délelőtt adnak hivatalos tájékoztatást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását