2024. május 6. - Ivett, Frida

Videokamerát akarnak a rohamrendőrök sisakjába

A dél-koreai rendőrség sisakokra szerelt kamerákkal próbál több bizonyítékot gyűjteni erőszakos tüntetetők ellen - közölte szerdán a Yonhap hírügynökség. A rendőrség nem kommentálta a koreai hírügynökség értesüléseit.
2007. április 4. szerda 12:42 - Hírextra
A jelentés szerint a rohamrendőrök olyan sisakokat viselnének tüntetések idején, amelyekbe bele van építve egy videokamera. A hatóságok ezzel a módszerrel szeretnének több információt gyűjteni a túlságosan erőszakos tüntetőkről: így több bizonyítékuk lenne ellenük a bírósági eljárásban.

Korábban már több helyi civil szervezet is tiltakozott a rendőrségi eddigi eljárása ellen, a rendvédelmi szerv ugyanis eddig is készített videofelvételeket a különböző tüntetéseken. A civil szervezetek szerint ezzel megsértik az állampolgárok emberi jogait.

Dél-Koreában több ezer pajzsokkal és gumibotokkal felszerelt rohamrendőr volt szolgálatban nyolc napon keresztül, miközben tartottak a Szöul és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény hétfőn véget ért tárgyalásai. A mostani tüntetések idején, a jelentések szerint nem volt komolyabb összecsapás, 2006 novemberében viszont 63 tüntető és 35 rendőr sérült meg.

Arról nem érkezett jelentés, hogy a beépített videokamerát a rendőrségi túlkapások megörökítésére is felhasználnák-e.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását