2024. május 6. - Ivett, Frida

"Ne legyünk a Gazprom legvidámabb barakkja"

"Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik" - üzente pénteken a fiataloknak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a legnagyobb ellenzéki párt 19. születésnapja alkalmából tartott rendezvényen.
2007. március 30. péntek 14:35 - Hírextra
A pártelnök három pontban fogalmazta meg a Fidesz üzenetét a jövő és a következő nemzedékek számára. Ne engedjék, hogy az oroszok, a szocializmus és a kommunizmus visszaszivárogjon Magyarországra, ne engedjék, hogy egy demokrácia - vagyis felelősség és elszámoltathatóság - nélküli többpártrendszer hatalmasodjon el az országban és tartsanak ki a nyugatosság mellett, vagyis ne hagyják, hogy a Szovjetunió után most a Gazprom legvidámabb barakkja legyen Magyarország - fogalmazott Orbán Viktor.

Az ellenzéki politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ő és a Fidesz nemzedékének - amit az Új Nyugat nemzedékének nevezett - még nem ért véget a feladata. Véleménye szerint a küldetésüknek még csak a kisebbik részét végezték el az elmúlt 19 évben és - bár már erre is joggal büszkék - nem szabad abbahagyni a munkát.

A pártelnök egyébként a diákhitelt, a gazdasági minisztérium létrehozását, a családi adókedvezményt, a Széchenyi-tervet, a magyarigazolványt, a párkányi Duna-híd megépítését és a Nemzeti Színházat nevezte a Fidesz "igazi, európai, innovatív" intézkedéseinek, melyekkel lényegében változtattak az országon és a gondolkodásmódon.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását